Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1955-1956
1955. szeptember 22. (8-49.)
get jelent, példát a fegyelmezett munkában mint legöntudatosabb réteg, ebben az ők osztályöntudatára kell hivatkozni. Szó sincs arról azonban, hogy ez liberalizmust jelentene. A lemorzsolódás ellen küzdünk, de nem Kgy^xhagy liberalizmussal, hanem úgy, hogy ellenőrizzük a munkájukat de nem úgy, hogy á tanév végén menthetetlenül elbukik, hanem a tanév elején segítjük, bíráljuk, ha kell kipellengérezzük. Azzal kapcsolatban, hogy a hallgatók nem járnak konzultációra, megvizsgálandó, hogy ugyanakkor viszont Fenyő elvtárs tanszékére nagy számmal mennek a gyenge hallgatók konzultálni és vannak tanszékek ahova nem szivesen járnak. Meg kell bírálni azokat a tanszékeket, hogy olyan légkör legyen ott, hogy a hallgatók jól érezzék magukat. Meg kell mondani bírálatképpen a tanszékeknek, hogy nem fogadjuk el azt, hogy a hallgatók nem jönnek. Az eredmények elérése attól függ, hogy a határozatot a vezetők és a párt megszivleli-e és a munkásparasztok megsegítését nem liberalizmus utján végzik. A kommunista nevelés alapelveivel meg kell ismertetni a fiatal okoktatókat, tehát a pedagógiai oktatást is. Az idősebb oktatók adják át pedagógiai tudásukat, tanulmányozzák a nevelő könyveket és néhány értekezleten adják át tudásukat. Széles alapon csináljanak programmvitákat és segítsék megoldáni ezt az évek óta húzódó problémát. A túlterhelést meg kell oldani, hagy a programokban szüntessük meg azt. Tűrhetetlen helyzet, hagy az egyetemi ifjúság zöme a normál vizsgákon megbukik, A diákok keményebb munkájával, jobb módszerekkel, a tananyag realitásával csatázunk ez ellen. A tananyag olyan legyen, amit egy átlag tehetségű diák kemény munkával el tud sajátítani és nem bukdácsol. Nagyon fontos, hogy a tanév elején a diák ne veszítse el a kedvét. A patronálás arra kell, hogy irányuljon, hogy bátorítsa, segitse őket, hogy ne veszítsék el a fejüket, harcoljanak a nehézségekkel szemben. A programmvitáknál kell megoldani a túlterhelés kérdését. Részben a gyakorlattal való kapcsolat a lehetősége a fokozottabb politikai nevelésnek és a Párt és a Minisztertanács határozata megvalósításának. Az egyetem dolgozzanki pl. a széleskörű nagy publicitással alátámasztott KKtakexietaty ipari üzemvezetők bevonásával értekezletet és beszéljék meg, hogy hogyan látja az egyes kar a fejlesztését egyes problémáknak, felvetve a pártértekezleten elhangzottakat a karral kapcsolatban. Az egyéb folyó munkás is tegyük tudatossá és fogjuk- 2$ -