Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1951-1952
1952. június 23. (138-141.)
? . \ <f Jegyzőkönyv készült a Budapesti Műszaki Egyetem rektori tanácsának 1952. évi junius hó 23-án tartott üléséről. Jelen vannak: dr. Vörös Imre rektor, elnök, Kozmann György rektorhelyettes, Ádám Sándor egyetemi titkár, Kardos György dr., Rázáó Imre, Vágó Artur dékán, Telegdy Kováts László dr. dékánhelyettes, Rudnai Guido a hadmérnöki kar dékánjának képviseletében, Fodor Péter csop. vez., Kugler Mihályné a Pártbizottság részéről, dr. Czinkotszky Jenő az orosz lektorátus vezetője, Cserni Kálmán, -Halász Aurél kari titkár, Bruzsa László, Busza Zsigmond, Sándor Imre t.o. vez., Földes Ferenc terv. oszt. vez. és Antal ^ándor gazd. ig. Jegyzett: Somogyi Sándor dr. Az elnök felveti a Gazdasági Igazgatóságnak a Szerb-utcai épületbe leendő átköltözésének kérdését; a javaslatot a maga részéről elvetendőnek tartja. A hozzászólások után szavazásra bocsájtja az ügyet; t - * a szavazás eredményeként a Tanács többsége a Gazdasági Igazgatóságnak a jelenlegi helyiségeiben való maradása mellett döntött. Az elnök ismerteti a villamoskari tanári állások betöltésével kapcsolatos bizottsági jegyzőkönyvet. A javaslatokat a Tanács is elfogadja és a kinevezések foganatosítása céljából felterjeszti a Közoktatásügyi Minisztériumba. Az elnök bejelenti a Rákosi-Ösztöndijnak a Műszaki Egyetemre vonatkozó keretszámait. Az elnök felhívja a figyelmet a hallgatóságnak arra az igyeke- . zetére, nogy az utóvizsgákat szeptemberre halasszák. A tanulmányi osztályok küzdjenek ez ellen; az egyetemen 1097 hallgatóban elmaradva, ami cc. 20 %. Kozpanh György bejelenti,hogy az estieknél 497 hallgató maradt el. Az elnök kéri, a tanulmányi osztályok vizsgálják meg, hogy mely ^ -tanszékek vannak érdekelve az esti hallgatók utóvizsgáját illetően és intézkedjenek, hogy valaki mindig legyen ezeken a tanszékeken, aki vizsgáztat. * - < Kuglerné közli, az a terv, hogy az elmaradt szakérettek egy kollégiumban lesznek elhelyezve. Az osztályfőnökök utján kell nekik segítséget nyújtani. Czinkotszky Jenő kéri,hogy az utóvizsgák felszámolásánál vegyék figyelembe az orosz nyelvi utóvizsgákat%is, egyéneként ütemezzék be azokat. Fodor Péter utal arra a nézetre, hogy az utóvizsga tulajdonképen nem is veszélyes. Arra kell törekedni, hogy szeptemberre ne maradjon utóvizsga.