M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1945
1945. július 11. (35-52.)
odavitt összesen 587.793 pengő összegről. A jelentés szerint Rostás Elemér igazgató nem letétbe helyezte az összeget, hanem utasította a pénztárost, hogy az ösz- szeggel egyedül d maga rendelkezhetik, kivéve a rendelkezési alapot, amely fölött a rektor diszponál. Az igazgató utalványozott ki és a kifizetések után megmaradt összeg 449.315 P 57 f. Elnök felhivta a kirendeltséget, hogy a jelentés szerint utalványozott összegek kifizetéséről a rektori hivatalba mielőbb szabályszerű elszámolást terjesszen be. /719-1945./ Tudomásul szolgál. 18. / Elnök jelenti, hogy az állatorvosi osztály folyó hó 14-én tartott ülésében foglalkozott a Németországba utazott állatorvosi röviditett tanfolyamon végzett tanulmányok kérdésével olyan irányban, hogy az ott tartott szigorlatok, illetőleg oklevelek érvényesnek tekinthetők-e. A tanári kar határozatilag kimondta, hogy ezen a röviditett tanfolyamon tett szigorlatokat és kiadott okleveleket nem tekinti érvényeseknek, minekfo-lytán a szigorlatok újból leteendők, az abszolvált félévek pedig újból hallgatandók. /702-1945./ Elnök megjegyzi, hogy ebben az ügyben a többi karokkal egyöntetűen kell eljárni. A miniszter urnák az a véleménye,, hogy a kitelepített hallgatók tanulmányi szempontból hátrányt ne szenvedjenek, s a kint hallgatott félév számittassek be. A gyakorlatokat utólag is elvégezhetik. 19. /Elnök jelenti, hogy a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar Xheffel József, Molnár László, Rostás Elemér és Szent- Péteri Zoltán hallgatókat, akik Németországba mentek át, a má10-