M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1943-1944

1944. április 26. (183-205)

4* Ken véli a Tanács a fennálló helyzettel összeegyeztethet nek a Kar f.é.márc. 10-i felterjesztésében ara nejállapitást, mely s rint "harmadik magingazdasngi vagy üzemgazdasági tanszéknek szervezés közérdekből szépségesnek nen tartja, nem tarthatja, nem véleményezhet Megállapítható ugyanis, hogy a Karnak óriási, a komoly okt' tust ás vizsgáztatást szinte lehetetlenné tevő hallgatósági létszáma mellett az egyik szaktanár két félévben ez idő szerint heti 7-7 óra előadást, 2-2 óra szemináriumot, a másik szaktanár heti 6-4 óra előa­dást és 4-4 óra szemináriumot tart a gyakorlatokról nem is szólva.Eze felöl azonban dr. Janesár József adj., mint a "Mérlegelemzés és reví­zió" meghívott előadója egyelőre a II.félévben heti 2 óra előadást ét dr. Jr.ba József intézeti tanár, mint az "Irodaüzem technikája", a "Számvitel" és "A levelezés tanítása", tehát három tárgy meghívott el­adója a második félévben lie ti 5 óra előadást és 2 óra gyakorlatot ta Sőt a Mérnöki és a Gépészmérnöki osztályokon több mint 700 hallgató számára aléagárgazdaságtan heti 2 órában kötelező, melyet az egyik szou tanár nagy elfoglaltsága miatt idén már vállalni nem tudott s ugyané dr. Juba József, mint egy negyedik tárgy meghívott előadója látott eb Meghívott előadó azonban a Szervezeti Szabályzat 24* §. szerint csals oly tárgyakból alkalmazható, melyek előadására tanszék readszeresitv illetőleg nyilv. tanár kinevezve nincs.de melyek előadása feltétlenül' szükségesnek rnutethozik. 5. Mindebből kitünően dr. Karch Kristóf újra kinevezését il­letően tárgyi akadály a Tanács szerint fenn nem áll, csak személyi 1 hét. Ennek - kétségtelenül a Kár souveraii hatáskörébe tartozó, az egy< teni tanári állás irott és Íratlan törvényeit szemel tartó - határo­zott és indokolt eldöntésével lehet azonban csak az egyetemi tanári állás függetlenségéről és sérthetetlenségéről vallott s a Kar lejutót * előterjesztésében oly helyes n kidomborított elvet érvényre juttatni vagy az adott eseten legalábbis érdemben átmenteni. 6. A személyi kérdés kedvező eldöntése esetén végre a Tanáa véleménye szerint vitathatatlan souverain joga a Karnak, hogy a meg­levő két tanszék előadási szabadságának korlátozása nélkül a beálli- tandóét körvonalazza s minden vitakérdés kikapcsolásával és a szüksév ges lépések megtételével odahaoson, hogy a tanszékek tanárai szakuk^* a tudomány és oktatás fennkölt harmóniája jegyében vállvetve szolgálj Budapest, 1944. március 25. Dr. Szentmúrtony Tibor s.k., dr. Abody Előd s.k. ,dr. Tárczy-IIcmoch An­tal 3.k., dr. Deseő Dezső s.k., dr. Kováts Ferenö.s.k.-------------­A másolat hiteléül: Budapest, 1944. április 28. műegyetemi segéd titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom