M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1943-1944
1944. február 23. (150-162)
Ugyanis a műegyetem mérnöki,épitéss mérnöki,gépész- és vegyészmérnöki osztályain honvédelmi érdekből a mérnökök mielőbbi kiképezhető- se végett a 9 félévi tanulmányi időt 8 félévre kellett redukálni s a 9 félévi tananvag sürittetett össze. Az amúgyis túlterhelt hallgatóink most még jobban túl vannak terhelve kötelező előadásaikkal. Ezért a Tanács kénytelen volt akként határozni, hogy a hallgatóságot újabb előadásokkal nem terhelheti. Fakultativ előadásokka. pedig célt nem érünk el, mert a múlt tapasztalatai azt mutatták, hogy a nem kötelező előadásoké a hallgatók nem jártak el. A műegyetemen évtizedeken keresztül voltak nem kötelező egészségügyi előadások, de a beszerzett statisztikai kimutatások azt bizonyították, hogy alig néhány hallgató vette fel ezeket az előadásokat, azonban egy-két órára, főleg az index aláirása végett még eljártak, azután az előadásoknak hallgatósága nem lévén, az előadó maga sem jött már el. Ez volt az oka,hogy ezeket az előadásokat a műegyetemen törölték. Két év előtt kisérletképen újból rendeztünk a műegyetem orvosi rendelőintézetének orvos által egészségügyi előadásokat, de irántuk a hallgatóság nagymérvű elfoglaltsága miatt semmiféle érdeklődést nem tanusitott úgy, hogy az előadásokat hallgatóság hiányában meg sem lehetett tartani.