M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1941-1942
1941. december 5. (105-106)
Jegyzőkönyv, készült Budapesten, a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektori tanácsának az 1941. évi december hó 5-én tartott 8. üléséről. Jel e n voltak: dr.Imre Sándor rektor,elnök; dr.Vendl Aladár prorektor, Csányi Károly, dr.Náray-Szabó István dr.Ihrig Károly és dr.Fülei-Szántó Endre dékánok. Távolmaradását kimentette: Modrovich Ferenc dékán. Jegyzett: dr.Badics Aurél műegyetemi tanács jegyző. Elnök jelenti, hogy a folyó évi november hó 17-én tartott rektori tanácsülésen hozott határozattal ifj.Pajzs Gyula I.éves mezőgazdasági hallgató ellen a fegyelmi eljárás megindittatott, ugyanazon határozattal pedig a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendeltetett Felcser Gedeon IV.éves, Szekeres Béla II.éves és Iklódy-Szabó Tibor II. éves mezőgazdasági hallgató ellen. A vizsgálat lefolytatásával dr.Mócsy János egyetemi ny. r. tanár bizatott meg, aki egyúttal felkéretett, hogy a dr.Mándy György tanársegédnek a Pajzs Gyula-féle fegyelmi üggyel a legszorosabb okozati kapcsolatban levő állítólagos kijelentésére vonatkozólag a vizsgálatot megejteni szíveskedjék. Dr. Mócsy János a vizsgálatot megtartotta, s jelentését beterjesztette. Elnök a jelentés ismertetése után indítványozza, hogy ifj.Pajzs Gyula ellen a fegyelmi eljárás fejeztessék be, s dr.Vendl Aladár prorektor, a fegyelmi bizottság elnöke kéressék fel, hogy a fegyelmi bizottságot Ítélethozatal végett sürgősen hivja össze. Indítvány határozattá emeltetik. 1