M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1938-1939
1939. február 1. (90-114)
4./ Elnök jelenti, hogy a m.kir.vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a Kormányzó TJr ő Főméitósága 70.-ik születési évfordulójának művészi megörökítése ügyében a műegyetemhez intézett és a rektori tanácsnak a folyó évi november hó 24-én tartott ülésében ismertetett leirata kiegészítéséül pótlólag felhívta a műegyetemi tanács figyelmét arra, hogy a műegyetemen is esetleg tervbevett megfelelő festészeti, szobrászati, vagy iparművészeti alkotás a magyarlakta Felvidék felszabadításával is vonatkozásba hozható lenne. A miniszter úr 'véleménye szerint 'ez annál is inkább kívánatosnak látszik, mert egyrészt a Kormányzó Ur ő Főméltósága legméltóbban az "országgyarapitó",alakjában örokittetnék meg, másrészt pedig általános nemzetnevelési szempontból felbecsülhetetlen jelentősége lenne annak, ha a Felvidék felszabaditása minél számosabb műalkotásban dolgoztatnék fel. /3271-1938»/ Tudomásul szolgál. 5. /Elnök jelenti, hogy a m. kir. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úr a műegyetem rektori tanácsának azt a határozatát, amellyel dr.Fehér Dániel ny.r.tanár katonai szolgálatra történt bevonulása folytán a műegyetem erdőmérnöki osztályának növénytani tanszéke tárgykörébe tartozó "Növénytan'*' c. előadásoknak és gyakorlatoknak a megtartásával Haracsi Lajos soproni m.kir.erdőmérnököt bizta meg, jóváhagyólag tudomásul vette és a nevezettet e minőségében a mondott idő tartamára megerősitette s részére 420 P tisz- teletdijnak a műegyetemi költségvetésben a meghivott szakelőadók tiszteletdijára előirányzott összeg terhére való kifizetését engedélyezte./3083-1938./ Tudomásul szolgál. 6. /Elnök jelenti, hogy a m.kir.vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úr a szegénysorsú műegyetemi hallga-