M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem - rektori tanácsülések, 1938-1939
1939. június 5. (170-188)
A miniszter úr a pályázat határidejét az 1939. évi június hó 3-ában állapította meg. Ugyancsak jóváhagyólag tudomásul vette a miniszter úr az emiitett har, illetőleg a műegyetem tanácsának azt a határozatát is, amellyel az I., illetve a Il.vizépitéstani tanszék tárgykörét is megáliapitotta./ll72-1939./ Tudomásul szolgál. 8. / Az elnök jelenti, hogy a m.kir.földmivelés- ügyi miniszter az 1900. évi KVIi.t.-c.28.$-a alapján szervezett Országos Állategészségügyi Tanács rendes tagjává dr.Mócsy János egyetemi rk.tanárt az 1939.évi december hó 31-éig terjedő időtartamra kinevezte. Tudomásul szolgál. 9. / Az elnök jelenti, hogy a Magyar Tudományos _ ^ _ , összesülésén Akadémia a folyó évi május hó lü-én tartott nagygyűlés!/a Ghorin Ferenc-jutalomdijjal dr.Kováts Ferenc egyetemi ny. r.tanárnak, a műegyetem közigazgatási osztályához tartozó magyar gazdaságtörténeti és történeti segédtudományi tanszék vezetőjének, aki az Akadémia II.osztályának levelező tagja, "Adalék a pozsonyi zsidóság későközépkori gazdaság- történetéhez" cimű munkáját, a Magyar Általános Kőszénbánya R.T^-féle Berzeviczy Albert-jutalommal pedig Ratkovszky Ferenc oki.gépészmérnöknek, a Ganz és Társa R.T.igazgatójának, aki a műegyetem gépészmérnöki osztályának magántanára, önműködő hálózati feszültségszabályozó találmányát tüntette ki. ' Az elnök örömmel jelenti továbbá, hogy az Akadémia a folyó évi május hó 12-én tartott tagválasztó nagygyűlésén dr.Manninger Rezső egyetemi ny.r.tanár, akadémiai levelező tagot, aki a műegyetem állatorvosi osztályához tartozó járványtani és törvényszéki orvostani tanszéknek a vezetője, az Akadémia IIX.osztályába rendes tággá választotta meg.