Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934
1933.10.20. 5. ülés
részletében kidolgozottén, az illetékesekkel egyetértve, a kölcs-önösség jegyében, a legnagyobb lelkiismeretességgel és felelősségtudattal készíttetik elő és bonyolitta- tik le. Egyúttal arra is felkért bennünket a miniszter ur, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel mindenképen hassunk oda, hogy a jövőben a műegyetemi ifjúság részéről - az illetékes tényezők tudta és előzetes hozzájárulása nélkül - ilyen felelőtlen vendéghivások ne történhessenek. /1764/1933./ Elnök javasolja, hogy a-miniszteri rendelet másolatban tudomás és miheztartás végett az összes ifjúsági egyesületnek küldessék meg. Javaslat elfogadtatok. 4. / Elnök jelenti, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur az 1200/1933. M.h. szám alatt kiadott rendelet 1. §-a alapján dr. Vér Tibor műegyetemi magántanár, műegyetemi adjunktust az Árelemző Bizottság tagjává nevezte ki. /1792/1933./ Tudomásul szolgál, 5. / Elnök jelenti, hogy dr. Hültl Dezső és dr. Szarvasy Imre tanár urak, mint a tandijakkal kapcsolatos számadások megvizsgálására az 1926. évi január hó 29.-i rendkívüli tanácsülés határozata alapján kiküldött állandó bizottság tagjai, az elmúlt 1932/33. tanév I. és II. félévére vonatkozó tandijelszámolást megvizsgálták és azt helyesnek- 4 -