Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934

1933.10.20. 5. ülés

és felhívott bennünket, hogy a kommunista szervezkedések ügyében saját hatáskörünkben hasonló értelemben járjunk el, vagyis az_ egyetemi tanács által a. kommunista szervez­kedéssel kapcsolatban kiadott hirdetményt hirdető tábláin­kon mi is függesszük ki, a műegyetem tanári karából pedig a kommunista ügyek figyelemmel kisérésére jelöljünk ki elő­adót, továbbá a tanévnyitó ünnepségen, vagy egyéb megfelelő < * » » alkalommal a szóbanforgó miniszteri leirat értelmében fi­gyelmeztessük a műegyetemi ifjúságot nemzeti kötelességére. * Majd bemutatván a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter urnák a Pázmány Péter-tudományegyetem tanácsához intézett leiratát, valamint az egyetemi tanács hirdetményét, jelenti, hogy e hirdetményt egy-egy példányban mind az egyes osztályok dékáni hirdető tábláján, mind pedig a rektori hir­detőtáblán kifüggesztette. Javasolja továbbá, hogy e miniszteri rendelet értelmében a kommunista ügyek figyelemmel kisérésére elő­adóul Rohringer Sándor tanár ur, mint a Hungária M.T.E. Magistere jelöltessék ki, s kéressék fel, hogy amennyiben a hallgatóság körében a legkisebb nemzetellenes szervezke­désben való részvételről értesülne, úgy erről a további intézkedések megtétele végett sürgősen tegyen jelentést. /1672/1933./ Javaslat elfogadtatok. 3J Elnök jelenti, hogy a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter ur értesitett bennünket, hogy az elmúlt évek során ismételten előfordult, hogy különböző ifjúsági alaku­- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom