Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934
1934.03.22. 18. ülés
4. / Elnök jelenti, hogy tanácsunk a múlt évi november hó 24.-én tartott 1933/34. tanévi I. rendes ülésében hozott határozata folytán a műegyetemi elméleti és gyakorlati oktatás, valamint a tudományos felszerelés szükségleteire a költségvetésben előirányzott összegek felemelése tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett felterjesztésünkre a miniszter úr értesített bennünket, hogy a szóbanforgó célokra az 1934-35.évi költségvetésben az 1933-34. évről csökkentés nélkül áthozott 40.000 P-nél nagyobb összeget nem áll módjában előirányozni. Amennyiben azonban a pénzügyi kormány az 1934-35. évben esetleg beruházási hitelt bocsájtana - a költségvetésen kivül - a miniszter úr rendelkezésére, kérelmünket a lehetőség szerint figyelembe fogja venni s az 1935-36. évre a felterjesztésünkben foglaltakat előjegyzésbe vette./396.-1934./ Tudomásul szolgál. 5. / Elnök jelenti, hogy a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úr megküldötte hozzánk a "Fenno Ugria" Hoimuclub tallini észt egyesület által dr.Bán Aladár középiskolai igazgató, a Turáni Társaság alel- nöke út ján hozzá juttatott és a modern észt képzőművészetekről szóló három illusztrált kiadványt és felkért bennünket, hogy azokért a szóbanforgó egyesületnek közvetlenül mondjunk köszönetét. A szóbanforgó kiadványokat műegyetemünk könyvtárában helyeztettük el a "Fenno Ugria" Hoimu- clubnak pedig egy francia nyelvű iratban köszönetét mondottunk azért, hogy a Magyarország és Észtország közötti ősi és mindinkább öntudatossá váló testvéri kapcsolatoknak a megerősítésében ily módon is szives volt közreműködni./276.-1934./ t Tudomásul szolgál. ~ - 3 -