Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1932-1933
1933.06.22. 16. ülés
Minthogy a ni. kir. honvédelmi miniszter ur azt is kérte, hogy a tanrendek két-két példánya ezentúl részére is küldessék meg a kész tanrend annakidején közvetlenül a honvédelmi minisztériumba is felterjesztendő. Ugyanekkor a honvédelmi minisztérium arról is értesítendő, hogy a megjelölt napon belül, melyik időpont a legmegfelelőbb a katonai tárgyú előadások tényleges megkezdésére. A m. kir. honvédelmi miniszter ur előadások anyagát sokszorosított füzetekben közzé kivánja tenni, melyeket a hallgatóság az önköltségi árért annak idején megszerezhet. végül felkér bennünket a vallás- és közoktatásügyi m.nisztor ur, ho^y e kötelező katonai tárgyú előadásokra a tanrendben minden egyes kar hallgatói számára külön-külön és feltűnően hivjuk fel a figyelmet, hogy az ifjúság széles rétegei vehessenek részt ezeken az előadásokon. Az 1933/34. tanévi tanrend tehát már e rendelet értelmében állitandó össze. A szőbanforgü katonai tárgyú előadások előadói Nárai Náray Antal vkszt. őrnagy, vitéz Kovács Gyula vkszt. őrnagy és Beregfy Károly vkszt. alezredes lesznek és az előadások az egyes előadó tisztek rendfokozatának megemlítése nélkül veendők fel a programmba és az órarendbe.- 17 -