Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932

1931.10.22. 5. ülés

iskolai tanárt, műegyetemünk ábrázoló geometriai tanszékének tanársegédét előterjesztésünkre - amit az a körülmény tett lehetővé, hogy Bauer Mihály mü- egyetérni c. ny, rk. és beosztott köéépiskol&i tanár nyugdíjazása folytán müegyetemünknél egy VI, fiz.oszt. berendelt középiskolai tanári állás üresedett meg - a jelenlegi szolgálati beosztásában való meghagyása mellett az állami középiskolai rendes tanárok lét« számába állami középiskolai rend s tanárrá nevezte ki. /1572/1931,/ Tudomásul szolgál. $$./ Elnök bejelenti, hog^ a keres­kedelemügyi miniszter ur értesitett bennünket, hogy ifj. Barsy Károly II.éves mérnökhallgatónak ama be­jelentését, amely szerint egészségi állapotának or­vosi bizonyitvánnyal igazolt kedvezőtlen alakulása folytán műegyetemi tanulmányait időlegesen megsza­kítja és az államszolgálati viszontkötelezettséggel egybekötött ösztöndijának élvezetéhez előfeltétel gyanánt megkövetelt műegyetemi tanulmányait az 1932/33. tanévben kivanja folytatni, tudomásul vette s nevezettnek ama kérelmét hogy az ösztöndíj élveze­tében az 1931/3$. tanév kihagyásával, továbbra is meghagyásséK, teljesite te ugyan, azonban feltételül kikötötte, hogy ifj. Barsy Károly az 1932/33. tanévre szabályszerűen beiratkozzék és tanulmányait az ösztön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom