Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932

1931.10.01. 4. ülés

Kéri tei át a dékán urakat, hogy e tanácsülésnek a megállapított időben való megtart- hatása céljából szíveskedjenek intézkeuni aziránt, hogy a tanácsülést megelőző osztály ülések lehetőleg még oly időben tartassanak meg, hogy az osztályülé­seken szereplő s a tanácsülés elé tartozó tárgyak a tanácsülésre még idejében előkészithetők legyenek. Tudomásul szolgál. 4./ Elnök előadja, hogy nagyon kí­vánatos volna, hogy a dékán uraknak a napokban meg­küldendő tendijmentességi kérvényekre vonatkozó dé­káni javaslatokkal még e hó folyamán foglalkozzék a rektori tanács. Igen fontos érdek ugyanis az, hogy az erre vonatkozó végzések még e hónap befejezte, tehát v .1 november hó l.-e előtt kézbesittessenekj ellenkező esetben ugyanis, ha a végzések csak a jövő hő l.-e után kézbesittetnének, attól kellene tartanunk, hogy a hátralékos tandíjak meg nem fizetése miatt a f. félévben ismét igen nagy számú hallgatóságot kellene a létszámból törölni. Elnök kéri tehát a rektori tanácsot, hogy a tandijmentességi Kérvényeket még e hó folya­mán tárgyalja le. Megjegyzi még azt, hogy ez ülésen mindegyik dékánnak csak annyi iüeig kellene jelen lennie, mint ameddig a vezetése alatt álló osztály hallgatóinak kérvényei fogna* tárgyaltatni.- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom