Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1930-1931
1930.10.16. 4. ülés
diját, ami az idén fejenként 10 pengővel kevesebb, miután az 1930/31. évi költségvetés során a tiszteletdijak is 5 $-kal csökkentettek, értesitett bennünket, hogy a folyó tanévre is hozzájárul ahhoz, hogy Misángyi Ottó testnevelési főiskolai tanárnak a most kiutalt és az eredetileg megállapított tiszteletdija között mutatkozó tiszteletdij különbözete, valamint az 1931. évi julius és augusztus havi összesen 480 P tiszteletdija a folyó költségvetési évben a meghívott előadók tiszteletdijánál elérhető megtakarításból legyen fedezhető. /1387=a/1930./ Tudomásul szolgál. 7. / Elnök jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur értesitett bennünket, hogy amaz intézkedésünket, amely szerint a közgazdasági osztályban a hallgatók által fizetendő szemináriumi dijat az 1930/31. tanévtől kezdve félévenkint az eddigi 10 pengő helyett 20 pengőben állapítottuk meg, kivételképen jóváhagyólag tudomásul veszi, bár ezt az emelést a mai viszonyok között nem tartja időszerűnek. /1108=a/1930./ Tudomásul szolgál. 8. / Elnök jelenti, hogy Ernszt Sándor újonnan kinevezett m. kir. népjóléti és- 5 -