Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1930-1931
1931.06.11. 21. ülés
értékben azon célból vett el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A jogerős Ítélet ellen Lindtner Kornél 1930. október hó 3.-án ujrafelvételi kérelmet terjesztett elő. A vizsgálóbiró előtt az ujrafel- vételi főtárgyaláson kihallgatott tanuk igazolták Lindtner Kornél előadását és védekezését, minthogy ehhez képest a kir. törvényszék nem látta kétséget kizáróan bizonyítva azt, hogy az elitéit áram lopást követett volna el az alapítóiét hatályon kívül helyezésével a kir. törvényszék Lindtner Kornélt az ellene emelt vád alól felmentette. Minthogy Lindtner Kornél az alapítóiét idején nem volt műegyetemünkre beiratkozva, a rektori tanács az 1926. évi február hó 4.-én tartott ülésében - tekintettel arra, hogy a be nem iratkozott hallgató nem tekinthető műegyetemi hallgatónak s igy ellene fegyelmi eljárás sem indítható meg - úgy határozott, hogy a marasztaló Ítélet Lindtner Kornél törzslapján jegyeztessék elő s a fegyelmi eljárás ellene akkor indittassék meg, ha ismét beiratkozik. Minthogy az ujrafelvételi főtárgyalás alapján hozott felmentő Ítélet folytán ennek a rektori tanácsi határozatnak a megváltoztatása vált szükségessé, elnök javasolja a rektori tanácsnak, hogy rendelje el Lindtner Károly törzs- 7 -