Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1930-1931
1931.02.05. 13. ülés
4./ Elnök előadja, hegy nagyon kívánatos volna, hogy a dékán uraknak a napokban megküldendő tandi jmentességi kérvényekre vonat- * kozó dékáni javaslatokkal még e hó folyamán fog- ' lalkozzék a rektori tanács. Igen fontos érdek ugyanis az, hogy az erre vonatkozó végzések még e hónap befejezte, tehát március l.-e előtt kézbe- sittessenek; ellenkező esetben ugyanis, ha a végzések csak a jövő hó l.-e után kézbesittetnének, attól kellene tartanunk, hogy a hátralékos tandijak meg nem fizetése miatt a f. félévben ismét igen nagy számú hallgatóságot kellene a létszámból törölni. Elnök kéri tehát a rektori tanácsot, hogy a tandijmentességi kérvényeket még e hó folyamán tárgyalja le. Megjegyzi még azt, hogy ez ülésen mindegyik dékánnak csak annyi ideig kellene jelen lennie, mint ameddig a vezetése alatt álló osztály hallgatóinak kérvényei fognak tárgyaltatni. Egyébiránt helyes volna, ha a rektori tanács már most felhatalmazná a dékánokat, hogy méltánylást érdemlő esetekben, ha a tandíjmentességhez előirt előmenetel kimutatásánál csak 1-2 tized hiány zik a megkívánt mértékből, az illetők részére az illetékes dékán tandíjmentességet javasolhasson. Elnök javasolja továbbá, hogy a rektori tanács hatalmazza fel a dékánokat arra is, hogy- 3-=-