Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1929-1930

1930.03.20. 16. ülés

miután speciális tanulmányának az anyagi támogatás e módja inkább megfelel. elé terjesztendő javaslatban megemlitendőnek tartja, hogy a folyamodók közül Perényi Miklós Róma helyett Berlinbe, Becze György Berlin helyett Angliába, ifj. Wildner Ödön pedig Paris helyett Berlinbe is hajlandó elmenni. ványok, valamint az előirás szerint összeállított táblá­zatos kimutatások -egyidejű megküldése mellett az Ösz­töndijtanács elé fogja terjeszteni. /182=a/1930,/ 3./Elnök jelenti, hogy a f. tanévben tartandó II. rendes tanácsülést március hó negyedik péntekére, vagyis március 28.ára fogja összehívni». Kéri tehát a dékán urakat, hogy e tanácsülésnek a megállapított időben való megtartha- tása céljából szíveskedjenek intézkedni aziránt,hogy a tanácsülést megelőző osztályülések lehetőleg még oly időben tartassanak meg, hogy az osztályüléseken szereplő s a tanácsülés elé tartozó tárgyak a tanács­ülés részére még idejében elkészithetők legyenek. A rektori tanács az Ösztöndijtanács Elnök e javaslatot a pályázati folyamod­Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál. 4./ Elnök jelenti, hogy Szabó Károly oki. gépészmérnök a gépészmérnöki dékán úrhoz a kö­8

Next

/
Oldalképek
Tartalom