Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1929.06.13. 29. ülés

ban uj pályázatot hirdessünk s a pályázat ered­ményét javaslatunk kíséretében terjesszük fel hozzá. Remélhető ugyanis, hogy a folyó tanév ’ végén a kollokviumok jobb eredménnyel fognak végződni s azok alapján az azuttal ki nem adott 12 ösztöndíj adományozása tekintetében is ren­delkezhetik. Elnök a szükséges intézkedéseket meg­tette. /1044/1929./ Ezzel kapcsolatban Mihailich Győző dé­kán előadja, hogy a minisztérium olyan hallgató részére is adott ösztöndíjat, aki a kérvényét nem a műegyetemen adta be, hanem közvetlenül a minisztériumban. Minthogy ekképen e kérvények elbírálására egyedül hivatott műegyetemi tanács ajánlási joga illuzóriussá válik, megfontolan­dónak tartaná a minisztériumot megfelelő módon 'felkérni arra, hogy jövőben hasonló intézkedés­től tekintsen el. 3./ Elnök jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur tudomásvétel és a szokásos kifüggesztés céljából megküldötte ta­nácsunknak a szegedi m. kir. Ferenc József-tudo- 'mányegyetem bölcsészettudomány-, nyelv- és törté­nettudományi karán újonnan szervezett II. magyar irodalomtörténeti,valamint II. filozófiai és II. pedagógiai tanszék betöltése végett közzétett pá­lyázati hirdetményeket.- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom