Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929
1929.05.27. 27. ülés
nék, nevezetesen az építészire, a mérnökire, a gépészmérnökire, a vegyészmérnökire, a mezőgazdaságira és a közgazdaságira. /A szervezetben ma szereplő egyetemes osztály, amely az egyéb osztályokba nem sorozható, és csupán egyes tudományok iránt érdeklődő, nagyon csekély számú hallgatókat foglalja magában, nyugodtan meg volna szüntethető és az érdekelt hallgatók ügyeinek gondozásával a közgazdasági osztály dékánja volna megbízható./ A hat osztályból esetleg kettő-kettő, mégpedig egyrészt az épitészi és a mérnöki, és másrészt a ve- gyészi és a mezőgazdasági a beligazgatás tekintetében közös adminisztrációt kaphatna, úgy, hogy ennek megvalósulása esetében a műegyetemen továbbra is csak négy dékán vezetné az egyes osztályok hatáskörébe tartozó ügyeket. Az egyes osztályok autonóm hatásköre a mai állapothoz képest lényegesen kibővítetnék már csak annak a kívánatos célnak elérése érdekében is, hogy a ma meglévő igen nagy mértékű centrálizmussal együtt járó rektori és rektori hivatali tulmegterhelés megkönnyittessék. De ez az osz- tályautonómia-kifejlesztés nem mehet el addig a határig, aminek példáját a tudományegyetemek szervezete mutatja, mert a műegyetemen az egyes osztályok - ezek közé értve a közgazdaságit és az uj mezőgazdaságit is - egymás között sokkal több tárgyi rokonságban és munkaközösségben vannak, mint a tudomány- egyetemeknek egymástól annyira heterogén természetű- 10 -