Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929
1928.09.03. 1. ülés
- 11 és egyébként is szabályszerűen felszerelt kérvényben, az elutasító végzés keltétől számított 3 napon belől egy másik főiskolához folyamodhatnak felvételért. Önként értetődik, hogy az ilyen utólag folyamodók beiratkozás iránti kérései is csak az illető karra felvehető egyének általam megállapított mindenkori létszámán belől teljesíthető. 18.§. ... , A főiskolai statisztika kiépítése érdekében az I.évfolyamra /első félévre/ újonnan beiratkozó hallgatók kötelesek személyi adataikról statisztikai lapot kiállitani.Ugyancsak egyéni lap állítandó ki a felvételről visszautasított folyamodókról is. Ez utóbbi lapra az egyetemi /főiskolai/ hivatalok a felvételi kérvények mellé csatolt okmányok alapján jegyzik fel az adatokat, természetesen még a kérvények visszaadása előtt. A kitöltött statisztikai lapokat az egyetem /főiskola/ köteles egy kimutatás kíséretében, amely az újonnan felvett I. éves /első féléves/ hallgatókat összegezve is feltünteti, az I. félévi beiratkozás befejezte után a m.kir.Központi Statisztikai Hivatalhoz haladéktalanul beterjeszteni. A szükséges nyomtatványokat a megfelelő utasítással ez az utóbbi hivatal bocsátja a beiratkozás megkezdése előtt az egyetem /főiskola/ rendelkezésére.19. §, Jelen rendelettel a hivatali elődöm által 1920.évi szeptember hó 2?.—én 123.033.szám alatt kibocsátott rendeletet hatályon kivül helyezem. Budapest, 1928. évi julius hó 12.-én.