Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1927-1928

1928.01.26. 13. ülés

fizetéséről, illetőleg nyugdijáról és a gyermekek számáról és korá­ról adtak felvilágositást, vagy a 6.§-nak idevonatkozó pontjában megjelölt hatóságok még ezt is elháritották maguktól és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy helyhatósági bizonyitvánnyal kell a vagyoni helyzetet igazolni. Ez a körülmény, valamint egyes beér­kezett hivatalos bizonyítványokban, vagy azok kisérő iratában fog­lalt ama megjegyzés, hogy legfeljebb a folyamodók személyes bemon­dása alapján tudnák a hivatalos bizonyitványt kitölteni, mutatja, hogy az ily bizonyitvány kiállítására felkért hatóságok igen kényes helyzetben vannak, mert ol„ adatokat kell igazolniok, melyeket valóban csak az érdekelt tisztviselők bemondása alapján szerezhet­nek meg. Ezt azonban a községi elöljáróság is megteheti, vagy akár a műegyetem maga is elvégezhetné. Minthogy a kitöltve beérkezett hivatalos bizonyitványok legnagyobb része tisztán az előirt adatok igazolására szorítkozott és a folyamodók életviszonyaira vonatkozó bizalmas közlést nem tartalmazott, az ösztöndijak odaítélésénél a családi viszón; okát illetőleg tisztán a bizonyitványban foglalt számadatokra kellett támaszkodni. Tiszteletteljes nézetünk szerint a hiba két körülményben keresendő. Először a hivatalos bizonyitványnak a rendeletben megál­lapított szövegében. E szöveg szerint ugyanis a hivatalfőnök alkal­mazottai vagyoni viszonyait illetőleg valóságos adovallomáshoz ha­sonló részletes nyilatkozatot kellene az illető tisztviselő ingat­lanai ,értékpapírjai,készpénzei,takarékbetétei, műtárgyai és egyéb vagyona tekintetében fegyelmi és anyagi felelősség mellett kiállí­tania. Ezt egy idegen ember vagyoni viszonyaira vonatkozólag a formulare által kivánt pontossággal jó lelkiismerettel aligha teheti meg valaki. A formulare tehát szinte rákényszeriti a hiva­talfőnököt arra, hogy egyszerűen a folyamodótól kérdezze az ada­tokat és amennyiben meri ezekért a felelősséget vállani, ez ala­pon állitsa ki a hivatalos bizonyitványt. Nézetünk szerint sokkal helyesebb volna a hivatali főnököket ez alól felmenteni és inkább arra kötelezni, hogy általánosságban nyilatkozzanak bizalmasan az

Next

/
Oldalképek
Tartalom