Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1926-1927

1926.11.11. 7. ülés

kával képesek tanulmányaikat az előirt nyolc sze­meszter alatt elvégezni, tí mellett nem jut idejük egyes speciális, nem kötelező, de nagy hasznukra váló előadásokat hallgatni, sem pedig lelkűk mű­velésére és testük edzésére gondot forditani. A könnyítéseket általánosságban már ré­gen tervbe is vettük, s ha e szándékunk mindez­idáig csak elégtelen mérvben valósulhatott meg, annak oka az, hogy a háborús viszonyok okozta za­varok osztályainkra annyi munkát róttak, hogy ennek a nagy fontosságú s minden egyes kötelező tárgy anyagának alapos revíziójával jár9, nagy meggondo­lást igénylő ügynek a tárgyalására nem volt idő. hogy Most azonban £ zavaros hullámok elsimultak, sürgősen kell ezzel a kérdéssel foglalkozni és azon lenni, hogy az oklevél megszerzése céljából beiratko­zott hallgatóság átlaga az órarendben ajánlott ta­nulmányi idő alatt nemcsak azt a tudást sajátíthassa el, melyre képesítés okából szüksége van és amely a szakmájába vágó továbbképzésnek alapja, hanem, hogy itteni tanulmányai közben ideje legyen lelkének mű­velésére is. Kétségtelen, hogy azok az ismeretek , melyek nálunk az oklevél megszerzésének előfeltételei, telje­sen fedik azoknak szükségleteit, akik kenyérkereső mérnöki pályára készülnek. S ez a nagy átlag. Azok ré­szére pedig, akik speciális, vagy tudományos irányban óhajtják magukat kiképezni, a nem kötelező előadások révén eddig is meg volt s a jövőben még fokozottabb mértékben meg lesz műegyetemünkön a lehetőség. Mindezekre való tekintettel indítványozni fogja, hogy a tanács hivja fel mindegyik osztályt •/f

Next

/
Oldalképek
Tartalom