Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1919-1920
1919.12.30. 12. ülés
2./Előadja, hogy a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úr nem adott felhatalmazást a rektori tanácsnak arra, hogy azoknak, akik mint ..." ’’i katonák több mint három évet vesztettek, de az I. 1 ' K * * . évfolyam tárgyaira magánúton készültek, bizonyos *v • kikötések mellett elengedhesse az I. évfolyam hall* * » • t gatását. Az ily irányú kérések tehát ezentúl is a minisztériumhoz terjesztendők fel. /3054.-1919./ Tudomásul szolgál. f 3./ Herrmann Miksa dékán jelenti, hogy Kertész Jenő IV. éves gégészmérnök ellen kommunista üzelmekben való részesség miatt fegyelmi eljárást inditott meg. Majd ismertetvén az ügyet s a kihallgatás alkalmával felvett jegyzőkönyveket,indítványozza, hogy a-hTanác8 Kertészt^a Fegyelmi Szabályzat 87. §-ának 2. pontja értelmében a rektor részéről v*— való súlyosbított megrovásra itéH#*#ák, azzal a kijelentéssel, hogy ismételt,bár kisebb nemű kihágás esetén is a műegyetemről való kizárásúLfog bekövetkezni. A rektori tanács az indíti . . vány értelmében ítélkezik. Az Ítélet a rektori táblán közhírré teen dő. /3090.-1919./ 4./ Br. Szily Kálmán dókán jelenti,hogy a mérnöki és építészi osztály kimondotta, hogy a dr.~ Börssök Andor meghívott előadó által tartott • földbirtok jog,birtokrendezés,telekkönyvijog* c. előadásoknak az eddigi módon való megtartását továbbra is szükségesnek tartja. /3089.-1919./ Tudomásul szolgál.