Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918
1918.05.28. 23. ülés
11 a IV. fizetési osztály. Ez a fizetési osztály ugyanis még a szorosabb értelemben vett tisztviselői fizetési fokozatok közé tartozik és így annak elérésétől az egyetemi és műegyetemi tanári kar addig, mig a tisztviselői státusban megmarad, méltányos módon és a jövő érdekében el sem zárható. Amint a fentiekből kitűnik, a tanári kar nem helyez súlyt semmilyen rangfokozatra, hiszen egyáltalában az összes rangfokozatokból való kirekesztést tartja kívánatosnak, mert foglalkozása természetének egyedül a külön státus felel meg; amig azonban a tisztviselőkkel egyenlő elbírálás alá kerül egyébként, úgy az előhaladás szempontjából is mindenesetre, úgy hisszük, hogy ugyanazt az elbánást remélheti, mint a magasabb helyeken működő közigazgatási tisztviselők. A nyilvános rendes tanároknak az V. fizetési osztályba való kinevezésével egyidejűleg egy átmeneti intézkedés is válik szükségessé. Nevezetesen az V. fizetési osztályon belül az egyetemi és műegyetmi tanárok szolgálati idejüknek megfelelően lesznek elhelyezendők. Erre a korpótlékok rendszerének a beszámítás kérdésével együtt a fentiekben kért rendezése adja meg a módot. A korpótlékkal még nem biró tanárok az V. fizetési osztály alsó fokozatába neveztetnének ki, mig a régebben szolgáló tanárok a VI. fizetési osztályban eltöltött szolgálati idejüknek az V. és VI. fizetési osztályok illetményei arányszámának megfelelően, az V. fizetési osztályban eltöltött éveknek pedig teljes beszámításával lesznek az V. fizetési osztályban elhelyezendők. Azok a tanárok, kiknek illetményei ilvmódon a IV. fizetési osztály illetményeit elérik, ebbe a fizetési osztályba lesznek kinevezendők. A fentiekben bátrak voltunk Nagyméltóságodnak azokat a kérelmeket előadni, amelyek az egyetemi és műegyetemi tanári állás természetének sajátosságából folynak, és amelyek teljesítése nélkül főiskoláink jövendőjét, a succreseentia kérdését biztosítva nem látjuk. Ma e kéréseink teljesítése továbbra is késik, akkor műegyetemünk semmiféle biztosítékot nem vállalhat aziránt, hogy a jövőben is siker fogja koronázni azon gondos törekvését, hogy az egyes megüresedett tanszékekre mindenkor tényleg a leghivatottabb szakerőket megnyerje. Eltekintve ugyanis attól, hogy nem is várható a mai viszonyok mellett az, hogy egy sokszorosan jobban honorált és szabadabb mozgást biztosító állásból, vagy a nagy jövedelemmel járó praxisból, mely a kiváló szakerőknek tehetségükhöz mért ellenértéket képes nyújtani, a legnagyobb tehetségű szakerők a tanári meghívást elfogadják, tényleg erre a kilátás napról-napra csökken, úgy, hogy a műegyetemi tanári kar ezirányú bármily szorgos törekvése is a fennálló viszonyok folytán meg kell hogy hiúsuljon. Ha azonban egyrészről feltétlen szükségesnek tartjuk a műegyetem jövőjének biztosítása végett a fenti kérelmek teljesítését, és az egyetemi és műegyetemi tanári állásnak régi színvonalára való felemelését, úgy másrészről azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az oktatás nehéz feladatát végző tanári kar, melynek legnagyobb erőfeszítését kivánják már jelenleg is a háborús viszonyok, éppenúgy mint majd a háborút követő évek, a fokozódó drágaság folytán már a háború előtt és még inkább a háború alatt oly viszonyok közé került, amelyek immár a kötelességteljesítés lehetőségét kezdik veszélyeztetni. A tanári kötelesség, amely a legnagyobb fokban elmélyedést, minden figyelemnek a szakmára való fordítását követeli, csak úgy teljesíthető abban a mértékben, amely az igazi siker eléréséhez szükséges, ha a tanár egész idejét és figyelmét foglalkozásának és szakmájának szenteli és emellett bizonyos jólétnek örvendhet. A fokozódó drágaság és a tanári fizetésnek azzal arányban nem állása immár ezt a kötelességteljesítést kezdi a legnagyobb mértékben veszélyeztetni, mert bármennyire is megvan és sohasem is fog hiányozni a tanári kar akarata arra, hogy hivatását minden erejével szolgálja, mégis megfeneklik az olyan állapotok mellett, amelyek a tanári kart anyagi gondokkal gyötrik. Az igazi elmélyedést és figyelemkoncentrációt még az ember maga sem erőszakolhatja ki, akkor, ha a család eltartásának gondjai állandóan ólomsúlylyal nehezednek a tanárra, és vonják el a figyelmet a szakmabeli munkától. Amiként nem lehet jó tanár az, aki saját könnyelműségénél fogva kerül anyagi zavarokba, éppen úgy nehezen tudja teljesíteni tanári kötelességét az is, akit saját hibáján kívül gyötörnek anyagi gondok. Pedig ez a helyzet immár az egyetemi és mű-
