Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918
1918.04.16. 20. ülés
9./Ugyanaz a dékán jelenti továbbá, hogy az osztály dr. Lux Kálmán oki. építésznek magántanári képesítésre irányuló ■** « < kérvényét elbírálás végett Pecz Samú és Sándy \ kedjék annak értelmében határozni és egyúttal a rektort felhatalmazni arra, hogy - ha a próbaelőadás sikerül - a képesítés megerősítését kérhesse. / 880./1917./ Helyeslő tudomásul szolgál 10./ Ugyanaz a dékán jelentést tesz a Schauschek Árpád ez. ny. rkiv. tanár által Leidenfrost Sándor jutalomdijas tanársegéd ellen tett feljelentés ügyében. c < Ezt a feljelentést a rektor úr a fegyelmi eljárást megelőző eljárás esetleg a fegyelmi eljárás megindítása céljából tette át hozzá. Majd felolvasván a szóban- foggó ügyben elrendelt kihallgatásokról feli. vett jegyzőkönyveket és mellékleteit, azok alapján ama nézetének ad kifejezést, hogy a Gyula tanár uraknak adta, akiknek javaslata , , ( szerint / amelynek egy-egy példánya előzetesen me^küldetett az összes tanácstagoknak, 6 egy példánya pedig a jelen jegyzőkönyvhöz fog csatoltatni/ a folyamodónak öl'Magyar ország középkori építészeti emlékei" cimű tárgykörből a magántanári képesítés a colloquium elengedésével, de a próbaelőadás sikerétől téve függővé, megadandó volna. t Minthogy ezt a javaslatot a mérnök és építészi osztály egyhangúan magáévá tette, arra kéri a tanácsot, szives-