Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1915

1915.01.02. 1. ülés

18 MAGYARORSZÁG országi fiókja továbbra is teljes mérvben meg fog Jelelhetni, a magyar felek jogos igényeinek, a mennyiben a magyar igazgatóságban Budapesten rendelkezésére áll — ingatlanokban, készpénzben, továbbá bankoknál és postata'karékban elhelye­zett összegekben, zálogkölcsönökben, valamint dij- ■ és kamatbevételekben — tizenhat millión felüli összeg. A felügyelő biztos hivatalos kötelességé­nek tartotta mindjárt működése kezdetével e tényt • megállapítani a Gresham magyar biztosító kö­zönségének tájékoztatása céljából. Az igazgató­tanács a maga részéről is a felügyelő biztos eb­béli működésével és intencióival teljesen egyet- érívén, öt ily irányban a legnagyobb készséggel támogatásáról biztosította. • Az orosz tojáskivücli lilalom. Stockholm­ból jelentik, hogy az oroszországi iojáskiviteli tilalmat Svédországra vonatkozólag megszün­tették. Fedeztetés! állomások. Az állami ménlelepc- ken elhelyezett méneket az egyes fedeztetés! állo­mások részére a kővetkező sorrendben és napo­kon fogják szétosztani : Január 8-án Yersecen, 9-én nagy kápoly falvi különítményén, 11-én Bé­késcsabán, 13-án Baján, 14-én Kiskundorozsmán, 15-én Nagykörösön, 18-án (délután) nagykanizsai köreimén telep osztálynál, 19-én Balinban, 20-án Székesfehérvárott, 21-én Komáromban, 23-án Nyit- rán, 23-án Rimaszombatban, 23-én Mezőcsáton ideiglenesen elhelyezett eperjesi osztálynál, 27-cn Mezőhegyesen ideiglenesen elhelyezett turiaremc- tei osztálynál, 29-én Szatmárnémetiben, 30-án Deb- rcenben, február 3-án Nagyszalontán, 6-án Jász­berényben, 9-én Résen, 11-én Sepsiszentgyörgyön, 12-én Ilomoródon. allatvasar. Kőbányai sertéspiac. December 81-én. Magyar elsőrendű, öreg nehéz (páronkiht 400 k!g.-on felül)----------fillérig (4'át 50 ki gr. lev.» öreg közép 300—400 klgr.-----fillér. Fiatal nehéz (páronkint 320 klgr.-on felül)----------fillér. Fiatal közép (páronkiht 251 — 320 klgr.-ig terjedő súlyban) 18G— 193 fillér. Könnyű (páronkint 250 klgr.-ig)------­fillér. Magyar szedett: Nehéz (páronkint 240—280 klgr.-ig) 178—182 fillérig. Könnyű (páronkint 240 klgr.)-----fillérig. ScrUsUtssá-n: 1914. évi december 29-ik napján volt készlet 26.499 drb. — 1914. december —30 felhaj tatott 100 drb. — ISII december —30 elszállitiatott 345 drb. — 1914. december 31. nap­jára maradt készletben 26.158 drb. — A hízott sertésüzlct irányzata változatlan. V/VrfV,í',V.WtVv<i.\aW'A'AWA-W.VAV NAP IREND. Fentek, január 1. — Rom. bath.: Újév. — Ffcotcstins: Újév. — GOrÖrög-orosz: december 19. Uoiuáez vt. — Izraelita: (3675.) Tebeth 15. — Nap két révvel 7 óra 50 perckor, nyugszik este 4 óra 17 pqrckor. — Hold kel délután 3 óra 0 perckor, nyugszik reggel 7 éra 15 perckor. NYÍLT-TÉR. Szén rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség ncia vdilai felelősséget HOLDDÁ UJÉIÍET ÉS 8% SZERENCSÉT KHsáffl nagyrabccsitlt vevőinek, jóakaróinak és barátainak WftfiHÉR SL KjftHffikY a „Hangszer Kitá’y“ áruház cégtulajdonosa Budapest, Józscí-körat 15. BriMog Hjéuef Mltsámls as ässses ismeräseimnek és lsen tisztesit veneiégeintRelit KORDA I, Kczjía'h't Szátíá _________ KÖBfilkSVfi. Barátainak, ügyfeleinek és ismerőseinek ezúton kíván S.©lá©9 újévet 3LAD JAKAB, hirtícSési ügyszoiksége, Budapest. Vll., Rombach-ulca ő. Telefon 119—öü. & Magyarítás és barátainak5 B©Sctei m évet hi^án! Stark Ferenc és neje. Boltins uj éve® «.*. Däamani Umi és neje kiss! Ferent kávébás és Os-SeyiS mozgó inlajdonora N. b, vendégeimnek és jó halálaimnak Boldog újévét fkiván íleumann SéSa sjfflstor“ kávéház tulajdonosa, Erzsébet-körút 41. sz. Boldog niéueí kívánnak mélyen tisztelt vandó^cífe­nek, ' batátáiknak ós ismerőseiknek Csfá? János és n@ie vendéglős, VI., Andrüssy-ut 80. Tiszteli üzletfeleinek és kedves barátainak boldog, újévet kiván ©íoEsasaov/űts; DSzsae, Az z'Zlsö magyar részvény-sörfőzde“ képviselője. íkilsíáK rai Armin és neje a §»arfcssá§8é és Serrento fcéwéhái tusaidé vsosa. Vendégeimnek, jíalarélniBak é3 barátaimnak BQi9@9 ÚJÉVET KITANOK és további ssiVes jéisáHlatnkat kérem ÍÍIíTKSS aiMLY Hetropoíc-szálló Budapest. LOCKrcR a. s V«.' 'hjj/rtkztöfe, s^&nurveM* tisztelt ügyfeleinek és jóbarátainak hirdetési iroda Budapest, ErzBCbet-köruí 5. Hirdetéseit felvétetnek oz Összes Jbe!- és külföldi lapok ieszére. Telefon József 39 -83. / tissfdfi (IsletSeioI- ít*ek és gőaksréinak Kivan TENSER QVUfeft lí.ii'dotási irodája. Budapest, IV., íé zotvita-tér a Telefon 6—&6. Budapest, 1915. péntek, január I.- a ­ifflsiaja Házi ftaü sjä 25.- Korona TPVP?7ÍÍ1' SWflHfPl’ hósapka, lábszárvédő, csuklóvédő 6 u i uű&ui anuUlul kizárólag elsőrendű minőségben SCHWARZENBERG MIKSA uridivat iislefólten Budapest, VŐ., Térés»körút í8. {©kic^Gít-tér) Hirdetéseket ’ az összes bel- és kíiiföidi lapok részére a legjuányosab- ban eredeti árak mellett elfogad a legrégibb hirdetési iroda «Jais!us; és Társa tisasEiisIßiss &n Hosier usatérkápolselaSe B|SI?lirES¥, S5P,, SSos’Bfíya-23íc.5 tí. 1. bbs. ittTjBBragB.-.-; fe? a Miéi©! 1 m híriieiő iroda ESudapesS, V52, Srzs6bet>k3ru3 33 f Vátr 1 3®>. Tisztelt üzletfeleinek és izmertfsclnek oldog uj évet w*ftB Hegyi Lajos hirdető iroda Vii., ICí?áOy*ut«a 67. sz. Mélyen tiszte!! üzletfeleinek, ismerőseinek § és föRknrútnsk uj évet kivált Eckstein ßtekj Ernát tüntetési froűa Budapest, M, Erzsébet-kúFut 38, Telefon 35-2í. Tételén 3S-2í. A magyar haza igazságainak hősi védel­mezője közben ellenséges golyó által megölt drága gyermekünk, Fái sorsát a magyar tár­sadalomnak oly nagy serege telte magáévá és rekviemén cs azon idő után oly sokan jönnek vigasztalásunkra, hogy azt az együtt­érzést, azt a részvétet személyes köszönet utján viszonoznunk lehetetlen. Ez utón mondunk érette forró köszöne­tét. Vajha a vér és könnyek nyomán íel- viruina a haza. Marosvásárhely, 1914 december 9. K5115 Igsáez felesége és gyermekeik. 22 éves izr. vallásu,' 8 éve fölszabadult lakatossegéd, nagyobb üzemeknél volt al­kalmazva, igen jó bizonyítványokkal, ää« , lázi kfiíesi Címe - megtudható a kiadó- hivatalban. JtesEpfiiss FIsüjIms: J#fnzsAleffl pusztulása I A szent város világraszóló tragédiáját mondja el ez a könyv igen érdekes, élénk stílusban. Nem száraz tudományos munka, hanem megkapó, érdekfeszitő elbe­szélés, mely a legizgatóbb regénnyel is vetekedik. Ez az egyedüli pártatlan leirása a Krisztus születése körüli korszaknak. Szerzője, aki előbb zsidó pap, később íó- mai vezér leit, olyan kimagasló alakja korának, mint- nálunk egy Deák vagy Széchenyi. Élénk színekkel ecse- teli Jeruzsálem -véginségét, megrázó képekben mutatja be a közel milliónyi ember lemészárlását, a hajmeresztő kínzásokat, amelyek messze felülmúlják a középkor bor« zahnait s a francia forradalom vérözönét. Nélkülözhe­tetlen ez. a könyv minden müveit embernek. Ára csak 3 korona. Kapható lapunk kiadóhivatalában. Ajánlott k üdéssel 3 K 45 fi. Uj

Next

/
Oldalképek
Tartalom