Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1914
1914.11.21. 32. ülés
8 ismeretekre is kiterjeszkedő főiskolai tanfolyamnak sikeres elvégzéséről bizonyítványt mutat fel és igazolja azt, hogy az a) pontban megjelölt módon és ideig szakbavágó gyakorlatot folytatott s ezután a kiegészítő építőmesteri vizsgálatot (7. §.) letette.“ Az itt idézett szövegből és szellemében következik, hogy a katonai szolgálatot a polgári foglalkozással felcserélő katonai építészmérnökök vagy mérnöki tisztek, a mennyiben az előzőkben tárgyaltak szerint okmányaiknak a műegyetem előtti eljárással történő honosítását minden különös nehézség nélkül megszerezhetik, az építőmesteri ipar önálló üzéséhez hozzájuthatnak és elkerülhetik, hogy a honvédelmi m. kir. miniszter úrnak megkeresésében foglalt kifejezés szerint: a megélhetést valamely alárendelt műszaki alkalmazásban keresni kényszerítve volnának. A mérnöki tisztikar egyéni érdekei ebben kielégítést találhatnak; tehát kizárólag a katonai és honvédségi építési szolgálat követelményei azok, a melyekre hivatkozással kell az előttünk fekvő kérdésben véleményt adni. Nevezetesen honvédelmi m. kir. miniszter úr megkeresése szerint a katonai és honvédségi építkezésnél követett gyakorlat, vagyis az építkezés keresztülvitelében és a tervezésekben, valamint a hatóságok előtti eljárásokban a katonai építészmérnököknek, s ezentúl a mérnöki tiszteknek foglalkoztatása, az ipari gyakorlatot rendező törvény intézkedéseivel ellentétbe kerülne. Véleményem szerint erre megfelel a kir. József-műegyetem tanácsának állásfoglalása, melyet az 1913. évi május 26-án tartott üléséről felvett jegyzőkönyv 9. pontjában foglalt határozattal és az 1185/1913. sz. a. kelt felterjesztésben kereskedelemügyi m. kir. miniszter úr előtt kifejtett, a mikor is „Az építőipar gyakorlásáról szóló törvényjavaslat“ tekintetében észrevételeit nyilvánította és véleményes javaslatát megindokolta. A műegyetem felterjesztése világosan utal arra a fogalomzavarra, mely abból származik, hogy a törvényjavaslat az építőipari és az építészi gyakorlat, feladatkör, foglalkozási nem és képesítések között különbséget nem tesz. A törvényjavaslat ugyanis nem ismeri fel azt, hogy az egyiknek feladata az anyagi munkakört betölteni, vagyis az építkezésnek már kész tervek alapján történő helyes és a közbiztonsági követelményeknek megfelelő végzése; viszont a másiknak feladata az intellektuális, a konczipiáló munkakört betölteni, úgy mint az építkezéseknek a köz- és a magángazdasági, a közbiztonsági, valamint az esztétikai követelmények szerint legmegfelelőbb, legczélszerübb megoldásait kigondolni. A magasabb kulturális érdekek, a köz és a magángazdasági valamint az esztétikai érdekek biztosítása egyaránt megkövetelik a kétféle foglalkozási körnek rendezését, de ez nem történhetik a csak egyoldalúan intézkedő ipartörvényben. Ennélfogva a műegyetem tanácsának véleménye szerint, — mely véleményt az összes technikus testületek egyértelmüleg osztanak, — az ipartörvényben az építőiparosok jogai tisztán az iparuk gyakorlása tekintetében állapítandók meg, a tervezésre való jogosultság, melynek rendezése az ipartól lényegében idegen, és sok egyéb subtilis vonatkozás mérlegelését tételezi fel, az ipartörvénytől elkülönítve külön oldandó meg. A jelen kérdéssel foglalkozva, újabb bizonyítékot nyertünk előbb hivatkozott állásfoglalásunk mellett; elegendő rámutatni, hogy a honvédelmi m. kir. miniszter úr részéről talált kiinduló pontot a törvénytervezetben helyet foglaló és általunk hibáztatott fogalomzavar szolgáltatta.
