Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1914

1914.11.21. 32. ülés

4 A cs. és kir. mérnöki tiszti tanfolyamra való felvétel a katonai akadé­miát már elvégzett és így szolgálati rangfokozattal kinevezett katonatisztek részére van fenntartva, a kik igazolják, hogy a katonai akadémia nyújtotta ismeretekkel vagy ezzel egyenlő képzettséggel bírnak, valamint az utászcsapat­tisztektől és a vasúti s távirdaezred tisztjeitől megkövetelt különleges isme­retekkel is bírnak. Az itt jelzett előismeretek igazolása felvételi vizsgához van kötve, mely­nek tárgyait, valamint keretét a V. mellékletben közlöm. A rendelkezésemre állott iratokból nem tűnik ki, de valószínűnek tartom, hogy a felvételi vizsgának összes tárgyai közül legalább egyik és másika alól, az utászcsapat vagy a vasúti és távirdaezred tisztjei felmentetnek; ennek figyelembevétele esetében is, a sillabusok alapján kitűnik, hogy a mérnöki tiszti képző tanfolyamra felvett hallgatóság olyan előismerettel bir, mely a kir. József-müegyetem mérnöki osztályának első kétéves tanfolyamá­ban szerzettekkel összehasonlítható. Ekként eljárva, feltűnő hiány mutatkozik a mi jelenlegi tantervűnkkel szemben a chemiánál és a geológiánál, valamint az újabb tanterv alapján még a chemiai technológia és az általános géptan tekintetében. A műegyetem építészi osztályának tantervével egybevetve pedig látjuk, hogy azt a V. melléklet VI. és VII. pontjai alatt felsoroltakban részben meg­haladja, de a mérnöki osztályra vonatkozóan fentebb kiemelt hiányokon felül még, különösen a középítéstanban és az egyes építési korok alaktanában és fejlődéstörténetében, vagyis az építőművészed vonatkozásokban tár fel további hiányokat. Ezekben tehát helyreigazítást igényel a cs. és kir. közös hadügyminiszter úrnak ama véleménye, hogy a mérnöki tiszti tanfolyam fölvételi vizsgáinak tartalma megfelel azoknak az ismereteknek, melyeket a kir. József-műegye- temnek építészi vagy mérnöki osztályai az első két évben s részben a har­madik évben nyújtanak a saját hallgatóságuknak. Miután az előttünk fekvő kérdés elintézésénél nem a felvételre jelent­kezőktől követelt ismeretkör, hanem a hároméves kurzus befejeztével meg­ítélhető képzettségük szolgáltatja az alapot, ennélfogva az itt közbevetett észrevétel csak annyiban lesz irányadó, a mennyiben a továbbiak ennek módosítására nem vezetnek. Nevezetesen •//. alatt mellékelten csatolom a cs. és kir. mérnöki tiszti tanfolyamnak hároméves órarendi beosztását, valamint ///. alatt tananyagának eléggé részletes kivonatát; a melyekből kitűnik, hogy a felvételi vizsga anyaga szerint még hiányzott egyes tárgyak a tanfolyam első évébe beosz- tottan már felvétetnek és ezzel, ha nem éri is el a műegyetem építészi osz­tályának teljes egyenértékét, de legalább anyira megközelíti, hogy az össze­hasonlításra alkalmat szolgáltasson. Ugyanekkor kétségtelenül számottevő lesz az a körülmény: 1. hogy a mérnöki tiszti hároméves tanfolyam ezeket a mi tantervűnk­höz képest később felvett tárgyakat a műegyetem építészi osztályának III-ad és IV-ed éves tantárgyaival együtt öleli fel, 2. hogy az „Ingenieurwissenschaften“ czím alatt egy nálunk elő nem forduló tantárgyat nyújt, 3. hogy katonai és harczászati különleges tárgyakra is kiterjed,

Next

/
Oldalképek
Tartalom