Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1914
1914.11.21. 32. ülés
ad 965/914. Tekintetes Mérnöki és Építészi Szakosztály! Honvédelmi m. kir. miniszter úr 1913. év november hó 7-én 9698/eln. 9a. szám alatt kelt megkereséssel fordult a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez, melyben a cs. és kir. közös hadügyminiszterrel egyetértőleg szükségesnek találja, hogy „Az építőipar gyakorlásáról“ szóló törvényjavaslatban az építő- mesteri képesítésre vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban, a cs. és kir. katonai építészmérnöki tanfolyamnak, illetve az ennek helyében újonnan felállított cs. és kir. mérnöki tiszti tanfolyamnak elvégzéséről kiállított okmányok honosítás nélkül, a budapesti kir. József-müegyetem építészi oklevelével egyenlőnek nyilváníttassanak. A cs. és kir. közös hadügyminisztertől kiinduló megkeresés az egyenlősítés szóba hozatalát és életbeléptésének gyakorlati értékét azzal indokolja ugyan, hogy ennek az egyenlősítésnek következménye a jelenleg tárgyalás alatt levő „Építőipari stb.“ törvényben megfelelő kifejezést találhasson, valójában és egész nyíltan azonban ennél messzebb menő czélzattal van tárgyalva. I. A tárgy ismertetése. Nevezetesen a cs. és kir. közös hadügyminiszter ama véleményének ad kifejezést, hogy a katonai építészmérnöki tanfolyam, valamint az ennek helyébe lépett cs. és kir. mérnöki tiszti tanfolyam tanterve és tananyaga (a tanfolyamokra való felvételt megelőző felvételi vizsgákat is beszámítva) felölelik a wieni műegyetem építészeti szakának tananyagát, és hogy erre tekintettel az osztrák cs. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter már hajlandónak nyilatkozott az említett katonai tanfolyamok elvégzését a wieni műegyetem elvégzésével egyenlőnek tekinteni. Ebből kiindulva és hivatkozván arra, hogy a wieni műegyetem elvégzését bizonyító „Staatsprüfung“ okmányai a budapesti kir. József-műegye- temen a honosításra alkalmasak, a cs. és kir. közös hadügyminiszter oly következtetésre jut, a mely szerint az említett katonai tanfolyamok okmányai ugyanilyen honosító eljárásnak alapját ugyan képezhetnék, de ez esetben a honosításnak azért nincsen helye, mert olyan intézetnek okmányáról van szó, a mely intézet közöshadseregi jellegénél fogva külföldinek nem tekinthető; ennélfogva a cs. és kir. katonai építészmérnöki tanfolyam, illetőleg az ennek helyébe újonnan felállított cs. és kir. mérnöki tiszti tanfolyam — bár Wien- ben tartatik — am. kir. József-müegyetem építészi osztályával egyenlő képesítést nyújtanak és oklevelük hazánkban is honosítás nélkül érvénye- sítendők lennének.