Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1905

1905.06.14. 12. ülés

Tekintetes Szakosztály! A kir. József-müegyetein építészi szakosztályában megüresedett „ókori11 építéstani tanszékre kiirt pályázat alkalmából összesen nyolcz pályázó jelentkezett. A pályázó építőművészek neveit, azok életrajzát és eddigi működésüket van szerencsénk a következőkben ismertetni: I. Foerk Ernő szül. Temesvárott 1868-ban, ágost. ev. vallása, végezte a polgári és iparművészeti iskolát. A Ferencz József művészeti ösztöndíjjal hallgatója volt a bécsi Schmidt-Schnle-nek. Katonai kötelezettségének teljesítése után Steindl Imre műegyet. tanár tanszéke mellett öt esztendeig látta el az assistensi teendőket, egyszersmind nevezett tanárnak magánirodájában is dol­gozott. 1898-tól kezdve mint az állami felső építőipariskola rendes tanára, számos építőmüvészeti pályázatban vett részt és munkái több Ízben első és második díjjal lettek jutalmazva. Sándy Gryula tanártársával együtt több nyilvános épü­letre készített tervet, melyek közül a zágrábi postaépület, a kassai javító-intézet és a Tiiköry-féle daruvári kastély felemlítendők. II. Schoditsch Lajos oki. építész, szül. Budapesten 1872-ben ágost. ev. hitű. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1894-ig a kir. József- műegyetem hallgatója volt és építészi oklevelet szerzett. Ezután néhai Kiss István építész irodájában nyolcz évig működött; hosszabb idejű tanulmányutat tett Német- és Olaszországban, egy esztendeig assistens volt a kir. József-müegyetem középítéstani tanszéke mellett. 1899 óta az állami felsőbb ipariskolának rendes tanára, a hol a szerkezettant és a gazdasági épületeket tárgyalja. Mint gyakorló építész több bérházat és kórházat tervezett, a melyek kivi­telre kerültek. Számos építészi pályázatban vett részt, a melyeken díjakat nyert és tervei a Magyar Mérnök- és Építész Egylet ezüstérmével is ki lettek tüntetve. Irodalmi tevékenységéből néhány műszaki ismertetés és az „Építőművészet története“ czímű munka első kötetében a Kabdebo Gyulával közösen megirt „Ókeresztény építés“ czímű fejezet említendő fel. III. Sándy Gyula oki. építész, szül. Eperjesen 1868-ban, ág. ev. hitvallású, gymnáziumi tanulmányai után a kir. József-műegyetemet végezte, a hol 1886-ban kapott építészi oklevelet. A műegyetemen Pecz Samu ny. r. tanár tanszéke mellett nyolcz éven át volt assistens, közben nevezett tanár magánirodájában is működött. 1899-ben neveztetett ki az állami felsőbb építő ipariskola tanárának, mely állást még ma is beltölti. Mint a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet sok évi szakosztályi jegyzője, élénk részt vett az egyesület műszaki életében és az orsz. technikus-kongresz- sznson is érdemleges tevékenységet fejtett ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom