M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Programja, 1935-1938

1937/38. tanév II. félév - Első rész

31 Imre Sándor dr., oki. középiskolai tanár, bölcsészettudományi doktor, a pedagógia ny. r. tanára,, a M. Kk\ József Nádor Műegyetem közgazdaság- tudományi karának e. i. dékánja, az Országos M. Kir. Gazdasági Szaktanár­vizsgáló Bizottság elnöke és tagja, a budapesti Állami Középiskolai Tanár­vizsgáló Bizottság, az Országos Közoktatási Tanács és az Országos Felsőoktatási Tanács, valamint a Gazdasági Szaktanárképző Intézet igazgatótanácsának tagja, a kolozsvári ref. gimnázium volt tanára, a budapesti Állami Polgári Iskolai Tanárképző Intézet volt tanára és igazgatója, volt m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter és állam­titkár, volt egyetemi magántanár 1904 óta a kolozsvári, majd 1912 óta a budapesti tudományegyetemen, a szegedi M. Kir. Ferenc József- Tudományegyetem volt ny. r. tanára és bölcsészettudományi karának volt dékánja. Egyetemi nyilvános rendes tanárrá kineveztetett 1925. január 31-én; a M. Kir. József Nádor Műegyetemre egyetemi nyilvános rendes tanárrá kineveztetett 1934. július 18-án. I., Naphegy-u. 19. Távbeszélő a lakáson: 153—036, a tanszéken: 185—902. Nizsalovszky Endre dr., egységes bírói és ügyvédi okleveles jogtudo­mányi doktor, a magánjog, valamint a kereskedelmi és váltójog ny. r. tanára, volt igazságügyminisztériumi miniszteri osztálytanácsos, a debre­ceni M. Kir. Tisza István-Tudományegyetem volt ny. r. tanára, a „Magyar magánjog“ című tárgykörből képesített tudományegyetemi magántanár, az Országos Felsőoktatási Tanácsnak, az Országos M. Kir. Gazdasági Szaktanárvizsgáló Bizottságnak, a Hites Könyvvizsgálókat Képesítő Bi­zottságnak és a Szerzői Jogi Szakértő Bizottságnak tagja, a Magyar Jogászegylet igazgató-választmányi tagja és szakosztályi alelnöke, a Tisza István Tudományos Társaság rendes tagja, a Magyar Tudományos Aka­démia jogtudományi bizottságának meghívott tagja, a IV. oszt. Magyar Érdemkereszt tulajdonosa, az országúti ferencrendi római katolikus egy­házközség alelnöke, a Budai Katolikus Kör alelnöke, a Széchenyi István Bajtársi Egyesület magisztere. Egyetemi nyilvános rendes tanárrá kinevez­tetett 1930. augusztus 8-án; a M. Kir. József Nádor Műegyetemre egye­temi nyilvános rendes tanárrá kineveztetett 1934. július 18-án. II., Borbolya­utca 5. Távbeszélő a lakáson: 155—040, a tanszéken: 184—799. Kuntner Róbert dr., oki. kereskedelmi iskolai tanár, közgazdaság- tudományi doktor, a kereskedelmi üzemgazdaságtan ny. r. tanára, hites törvényszéki könyvszakértő, hites könyvvizsgáló, a Hites Könyvvizsgáló­kat Képesítő Bizottság társelnöke, az Árelemző Bizottságnak és a Magyar Hites Könyvvizsgálók Egyesületének alelnöke, az Országos Közoktatási Tanácsnak, a Gazdasági Szaktanárképző Intézet igazgatótanácsának, az Országos M. Kir. Szaktanárvizsgáló Bizottságnak, az Országos Társadalom- biztosítási Szakvizsgabizottságnak tagja, a Magyar Könyvviteli Folyóirat felelős szerkesztője, a kolozsvári és a budapesti Kereskedelmi Akadémia volt tanára, a pozsonyi felsőkereskedelmi iskola volt igazgatója, a Pénz­intézeti Központ volt főrevizora. Egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá

Next

/
Oldalképek
Tartalom