M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki, Építészmérnöki, Gépészmérnöki és Vegyészmérnöki Osztályainak Órarendjei, 1941-1945

1941/42. tanév II. félév

52 ÉRTESÍTÉS a Magyarországhoz visszacsatolt keleti és erdélyi részekről származó hallgatók részére. A m. leír. villás- és közoktatásügyi miniszter úr az 1940. évi szep­tember hó 26-án 34.000/1940. IV. 1. sz. a. kelt rendeletének hetedik bekezdése alapján a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetemre az 1941/42. tanév II. félévében beiratkozó azok a hall gatók, akik a Magyarországhoz visszacsatolt keleti és erdélyi részekről származnak s a folyó tanévben iratkoztak be először a műegyetemre, kötelesek a magyar történelemből és alkotmányjogból, továbbá a magyar irodalomból, valamint a magyar földrajzból a műegyetemen külön elő­adásokat hallgatni s ezekből a tantárgyakból a swóbanforgó félév végén díjtalan kollokviumot tenni. Ennek sikertelensége esetében a kollokvium legfeljebb kétszer ismételhető meg. Az említett hallgatók a műegyetemi tanulmányi rend szerinti utolsó vizsgálat, r csak akkor bocsáthatók, illetőleg a műegyetemen végbizonyítványt csak akkor kaphatnak, hogy ha e tantárgyak hallgatását, illetőleg a szóbanforgó kollokviumok sike­res letételét igazolják. Azok a visszacsatolt keleti és erdélyi országré­szekről származó műegyetemi hallgatók, akik a magyar irodalomból a középiskolákban már végeztek tanulmányokat, ezt a tantárgyat a műegyetemen újból nem kötelesek hallgatni. VI. Erdőmérnöki osztály. Órarenden kívüli előadások : Erdészeti növényföldrajz. Heti 1 óra előadás, később megálla­pítandó időben és helyen. Dr. Fehér Dániel egyet, nyilv. r. tanár. Birtokrendezés. H;ti 4 óra gyakorlat, később megállapítandó időben. Sébor János egyet, nyilv. r. tanár. Válogatott fejezetek a talajbiológiából. Heti 1 óra előadás, később megállapítandó időben és helyen. Dr. vitéz Bokor Rezső egyet, magán­tanár. A szikesek növényszövetkezetci, különös tekintettel fásításukra. Heti 1 óra előadás, később megállapítandó időben és helyen. Dr. Magyar Pál egyet, magántanár. Válogatott fejezetek a fák műszaki tulajdonságainak vizsgálata köréből. Heti 2 óra előadás, később megállapítandó időben és helyen. Dr. Pallay Nándor egyet, magántanár. A magyar állami földmérés felsőgeodéziai munkálatai. Heti 1 óra előadás, később megállapítandó, időben és helyen. Dr. Hazay István egyet, magántanár. /•

Next

/
Oldalképek
Tartalom