Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1991

1991 / 13. szám

-38­Az "Alapítvány a Magvar Felsőoktatásért és Kutatásért" pályázati felhívása A Művelődési és Közoktatási Minisztérium alapítványt hozott létre, melynek célja a felsőoktatásban folyó oktatás/képzés korszerűsítését, hatékonyságát szolgáló programok, illetve a felsőoktatási intézmények működésének színvonalát javító fejlesztések támogatása. Az Alapítvány Kuratóriuma a fenti célok megvalósítása érdekében pályázatot ír ki. Pályázhatnak: — a felsőoktatási intézmények, illetve szervezeti egységeik — a felsőoktatási intézmények alkalmazásában álló oktatók és kutatók — több intézmény együttesen /a társulás egyik tagja minden esetben felsőoktatási intézmény / A pályázat keretében az Alapítvány az alábbi célok megvalósítását szolgáló terveket támogatja: — új tudományágak meghonosítását — új képzési irányok, szakok, módszerek bevezetésének előkészítését — 35 év alatti oktatók/kutatók önálló tudományos tevékenységének elősegítését — a felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak bővítését. A pályázat rendelkezésére álló összeg 100,0 mFt. Pályázni az e célra rendszeresített pályázati tervlap kitöltésével lehet, melyek beszerezhetők a következő címen: MHB "Kurátor" Alap- és Alapítványkezelő Kft - Budapest 1056. Budapest V., Belgrád rkp. 24. és az MKM Ügyfélszolgálati Irodában, Budapest V., Szalay u. 10-14. fsz. A pályázat részletes tartalmi és formai követelményeit az űrlap melléklete tartalmazza. A pályázatot 3 példányban az MHB "Kurátor" Alap és Alapítványkezelő Kft-hez a fenti címre lehet benyújtani. Határid ő: 1991. október 31. A kuratórium 1991. december 31-ig dönt a pályázatokról. Budapest, 1991 .szeptember 1. az "Alapítvány a magyar felsőoktatásért és kutatásért" Alapítvány Kuratóriuma

Next

/
Oldalképek
Tartalom