Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1991

1991 / 2. szám

-15­EÁLYÁZATI FELHÍV ÁS KAT.MÁR T.Á S7.Í.Ó DT .TR A Kalmár László akadémikus (1905-1976) özvegye alapítványt létesített a számítástudomány ós a számítástechnika területén dolgozó fiatalok munkásságának elismerése és ösztönzése céljából. Az alapítvány értelmében meghirdetem a következő' pályázatot: Pályázni lehet a számítástudomán y és számítástechnika területén elért elméleti eredményről, vagy a számítástudomány és számítástechnika magas szintű, elméleti jelentőségű alkalmazásáról írott dolgozattal, illetőleg szakfolyóiratban megjelent, vagy közlésre elfogadott cikkel/cikkekkel. Pályázhatnak a hazai egyetemeken dolgozó, a pályázat évében (1991) 5 évnél nem régebbi diplomával rendelkező, 32. életévüket még be nem töltött oktatók és kutatók , továbbá az egyetemek V. éves hallgatói. A beérkezett pályázatokat a József Attila Tudományegyetem rektora által felkért, tudományos minősítéssel rendelkező egyetemi dolgozókból álló bizottság bírálja el. A díjnyertesek részére oklevél és összesen 57 ezer forint pályadíj kerül kiosztásra. A pályázatot elbíráló bizottság belátása szerint dönt abban a kérdésben, hogy a díjazásra rendelkezésre álló összegből egy vagy több pályázó részesüljön. Egy pályázó azonban 10 ezer forintnál kisebb összeggel nem jutalmazható. Megfelelő színvonalú pólyamű(vek) hiányában a bizottság az adott évben rendelkezésre álló összeget, vagy annak egy részét a következő évre átviheti. A pályadíjak átadására 1991. márciusában - Kalmár László születésnapja alkalmából - kerül sor. A beküldési határidő •. 1991. február 28 . A pályaműveket kérjük 2 példányban a József Attila Tudományegyetem Rektori Hivatala címére elküldeni (6720 Szeged, Dugonics tér 13.). Szeged, 1991. január 9. Dr. Róna-Tas András a József Attila Tudományegyetem rektora

Next

/
Oldalképek
Tartalom