Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1991

1991 / 6. szám

A körlevelet a szervezeti egységek március 22-én közvetlenül megkapták. Tárgy : "Az egyes nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák (továbbiakban: COCOM áruk) forgalmának engedélyezéséről" szóló 61/1990. (X.l.) sz. Kormányrendelet végrehajtása. A múlt év november 19-én kiadott 16.568/90. számú rektorhelyettesi körlevél hírt adott a tárgyban szereplő jogszabály megjelenéséről, előzetes intézkedéseket vezetett be és kilátásba helyezte, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere végrehajtási utasítást fog kiadni. Időközben az NGKM Exportellenőrzési Irodájától arról értesültünk, hogy miniszteri végrehajtási utasítás nem jelenik meg, az engedélyezési eljárást szabályozó szükséges intézkedéseket a kormányrendelet tételes előírásai szerint valamint annak szellemében saját hatáskörben kell meghoznunk. Mivel a külkereskedelmi illetve hatósági eljárási kérdéseket a kormányrendelet érthető megfogalmazásban tárgyalja, a jogszabály teljes szövegét - mellékletei nélkül - e körlevél elválaszthatatlan részeként itt is kinyomtatjuk azzal, hogy az alábbiakban a COCOM ügyek egyetemi intézésével foglalkozunk. 1. A jogszabály által előírt igazolási és engedélyezési kötelezettség COCOM árunak bármely címen történő importálására (3., 4/B., és 5.sz. mellékletek) és/vagy exportálására (4/A., 5. és 6/A.sz. mellékletek) kiterjed. A jogszabálynak a változások bejelentésére vonatkozó előírása (4., 5. és 7.§-ok) olyan esetre is vonatkozik, amikor a COCOM áru az Egyetemről más - országhatáron belüli - magyar gazdálkodó szervezet vagy vállalkozó birtokába kerül (4/B. sz. melléklet). E jogszabályok be nem tartása "gazdálkodási kötelezettség megszegése" címen bűncselekménynek minősül, 2. A COCOM áruk e jogszabály előírásai szerinti forgalmának betartása érdekében az Exportellenőrzési Irodának be kell jelentenünk azoknak a személyeknek a nevét, akik ilyen ügyekben az Egyetem nevében , képviseleti (aláírási) joggal rendelkeznek. A bonyolult ügyintézés elkerülése és a szakmai illetékesség biztosítása érdekében indokolt, hogy a szervezeti egységek rendelkezzenek ilyen képviseleti joggal. Ennek megfelelően kérem Vezető Urat, hogy a vezetésével működő szervezeti egység részéről - név, személyi szám, beosztás közlésével - szíveskedjék megnevezni azt a munkatársát, (vagy saját magát) aki a COCOM áruk forgalmával kapcsolatban a képviselői feladatot ellátja. Körlevél -15 REKTORMELYETTES valamennyi szervezeti egység vezetőjének 16.203/91.

Next

/
Oldalképek
Tartalom