Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1991

1991 / 6. szám

-9­Ennek megfelelően az egység nevében kell a kért adatokat közölni, beleértve az I.B/4. pontban szükséges nyilatkozatot is, amelynek a pályázó részlegre, csoportra kell vonatkoznia. A 17 jegyű statisztikai kódjel a következő: 30079110511044150. A pályázatok időtartamá t illetően az 1-3 évet lehet reálisnak tekinteni. A rövidebb időre szóló pályázatok előbb hasznosítható eredményt feltételeznek, ezért ez némi előnyt jelenthet a pályázónak. Három évnél hosszabb időtartamra vonatkozó pályázat elfogadására csak különleges esetben kerül sor. A pályázatok pénzügyi feltételei t tekintve az OMFB következetesen visszatérítési kötelezettséget kíván kikötni az olyan műszaki fejlesztés tárgyú témáknál, amelyek közvetlenül profitot eredményeznek. A nemzetgazdaság szempontjából fontos témák esetén lehet vissza nem térítendő támogatást kérni. Lehetséges a pályázatok társfinanszírozása is, ami azt jelenti, hogy az OMFB, és egy harmadik fél együtt biztosítja a pályázat költségeit. Kívánatos, ha a társfinanszírozó valamilyen mértékű visszatérítést is vállal. Ezeket a kérdéseket a most készülő típus szerződés szövegek megfelelő alakításával a szerződéskötéskor kell különös gondossággal mérlegelni és rögzíteni. Felvetettük, hogy a pályázati összegből személyi célra történő kifizetéseket és a képezhető nyereség mértékét az OMFB ne korlátozza, a kalkulációt a BU szabályai szerint helyes elvégezni. \ A bírála t a következőképpen történik. A Pályázati Iroda formai ellenőrzést végez, és hiányos vagy rosszul kitöltött nyomtatványok esetén javításra visszaadja a pályázatot. Egy műszaki szempontból formai szakértői vizsgálat (pl. környezetvédelmi, munkavédelmi, stb. vonatkozásban) hibás felfogást tükröző témákat hivatott kiszűrni. Ilyen esetben a szakértő konzultál a pályázóval. A végleges, érdemi bírálatot Műszaki Szakértő Testület (továbbiakban: MSzT) végzi. (A Testület tagjait a miniszterek által tett személyi javaslatokból az OMFB elnöke választja ki és a miniszterelnök hagyja jóvá.) A MSzT igenlő vagy nemleges javaslatával megküldi a pályázatokat az érintett, szaktárcáknak, amelyek véleményezik a pályázatokat és visszaküldik a MSzT-nek. A MSzT a tárca javaslatától eltérhet, de azt indokolnia kell. Előfordulhat, hogy a pályázatot nem érdemi okokból, hanem pénzhiány miatt utasítja el a MSzT. Ilyen esetben a pályázatot nem utasítja

Next

/
Oldalképek
Tartalom