Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1991

1991 / 6. szám

-4­2.3 A kapacitások jobb kihasználása, a gyakorlati helyiségekben lévő hiány eny­hítése érdekében felül kell vizsgálni, és ahol az indokolt, meg kell szün­tetni a "kiscsoportos oktatást" és a merev tanulóköri rendszert. A hallga­tói csoportok, az előadásokon és gyakorlatokon résztvevők létszámát az adott tárgy oktatási igénye alapján kell meghatározni, figyelembe véve a tantermek befogadóképességét is. 2.4 A tantermek eszközellátása - egységes fejlesztési koncepció szerint - az anyagi lehetőségek függvényében folyamatosan történjék. Az első ütemben az Egyetem, területén egyenletesen elosztva, legalább 10 előadótermet egy éven belül a mai korszerű technikával kell felszerelni. Erre a feltételeket a költségvetésből a jelenlegi rossz anyagi helyzetben is biztosítani kell. 2.5 Az Oktatástechnikának a nem tantermekben elhelyezett eszközállományát is fejleszteni kell, erre az alapítványi és más forrásokat is fel kell használni. Felfilősekj a dékánok Ffilfilósek,: az oktatási rektorhelyettes, a gazdasági és műszaki főigazgató Fuliüó.stik : az oktatási rektorhelyettes, a gazdasági és műszaki főigazgató Budapest, 1991. március 20. /Dr.Michelberger Pál/ rektor

Next

/
Oldalképek
Tartalom