Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1989
1989 / 19. szám
8 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Geotechnika Tanszék, Magasépítési Tanszék, Útépítési Tanszék és Vasútépítési Tanszék vezetői tisztségeinek betöltésére. A pályázónak mérnöki oklevéllel, felsőoktatási tapasztalattal, tudományos fokozattal, továbbá vezetői gyakorlattal, előadóképes idegen nyelvtudással, széleskörű hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatokkal, elismert publikációs tevékenységgel kell rendelkeznie. A vezetői megbizás első esetben 3 évre, további megbizás esetén 5 évre szól. A pályázatra a felsőoktatásban és nem a felsőoktatásban tevékenykedő - a leirt követelményeket teljesitő - egyaránt jelentkezhet. Az állást betöltő feladata a tanszék oktatási, nevelési és tudományos kutatási tevékenységének megszervezése és irányítása} az oktatási tananyag folyamatos korszerüsitése valamint a tanszéki oktatók és kutatók szakmai fejlődésének biztositása. A pályázó pályázatában ismertesse a vezetői feladatok megvalósítására kidolgozott terveit, azok megvalósításának módját és időbeli ütemezését. A pályázatot a Kar személyzeti vezetőjénél, a megjelenéstől számított 30 napon belül kell benyújtani. A pályázattal kapcsolatos részletesebb információt Dr. Búzás Kálmán kari személyzeti vezetőtől lehet kérni. Cims 1521. Bp. Műegyetem rkp. 3. K. ép. 1.16. Budapest, 1989. november 30. Dr. Detrekői Ákos s.k. dékán