Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986
1986 / 7. szám
1 3 tervezetét,ugy nyilatkozott, egyetért azzal, hogy a rektor levélben tájékoztassa az ipari minisztert arról, hogy a Rektori Tanáccsal egyetértésben kész a keretmegállapodást elfogadni. A Rektori Tanács tudomásul vette a rektor tájékoztatását arról, hogy az ipari miniszter a közeljövőben vezérigazgatói értekezletet tart, amelyen részt fognak venni a műszaki egyetemek rektorai és a műszaki főiskolák főigazgatói is. 4.2 Folyó hó 7-én az Urbán Lajos közlekedési miniszternél tett látogatás, illetve az ennek keretében folytatott tanácskozás során a tárca és az Egyetem képviselői értékelték a KM és a BME 1981-85. évekre kötött szocialista együttműködési szerződésének teljesítését, majd aláirtak az 1990-ig szóló uj szerződést. A tárca és a BME közötti összekötői feladatokat az Egyetem részéről Dr. Michelberge Pál egyetemi tanár, dékán, a tárca részéről Klézl Róbert miniszterhelyettes fogja ellátni. 4.3 A Számítástechnikai Kutatóintézet és Innovációs Központ, valamint a BME megállapodást kötött arra, hogy az SzKI alapitványt hoz létre a Villamosmérnöki Kar javaslatára az informatikai mérnökképzés korszerű számítástechnikai eszközökkel történő segitése érdekében. A megállapodás keretében az SzKI támogatni fogja az informatikai szak hall gatóinak diplomatervezési munkáját, a tudományos diákion-i tevékenységet és egyéb oktatási feladatok megoldását is. A megállapodás aláirása kapcsán tárgyaltak arról is, hogy kölcsönösen keresni fogják az oktatási, kutatási célú egyii működés további lehetőségét. 4.5 Földiák Gábor miniszterhelyettes leiratában elvi egyetéri sét fejezte ki az Alkalmazott Kémia és a Fizikai Kémia Ta szék összevonására tett javaslatunkkal kapcsolatban. A Mi nisztérium részéről szükséges további lépések megtételéinjavaslatot kell tennünk a Tanszék elnevezésére és meg kel határoznunk jövőbeni feladatkörét.