Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1985
1985 / 11. szám
31 FÁBRY GYÖRGY ösztöndijas aspiráns /Vegyipari Müveletek tsz./ VI.7-17. között részt vesz az ACHEMA 85 Vegyipari Kiállításon Frankfurtban. Nyugat-Berlin Dr. KONKOLY TIBOR egyetemi tanár /Mechanikai Technológia és Anyagszerkezettani Intézet/ V.31-VI.7-ig a 4. Nemzetközi Hőkezelő Kongresszuson vett részt Nyugat-Berlinben. Dr. NAGY BÉLA egyetemi docens /Vegyészkari Matematika tsz./ VI.2-9-ig a TU Berlin és a BME, különösen pedig a matematika szakterületek együttműködésének megbeszélése céljából NyugatBerlinben tartózkodott. Dr. FÖLDVÁRY LÁSZLÓ egyetemi adjunktus /Mechanikai Technológia tsz./ VI.3-7-ig a GTE kiküldetésében részt vett a 4.Nemzetközi Hőkezelési Kongresszuson Nvuqat-Berlinben. Dr. ZÁDOR MIHÁLY egyetemi tanár /Építészettörténeti és Elméleti Intézet/ a Strabag Épitő Rt szakértőjeként VI.4-7.között a Käthe-Kollwitz Muzeum épületegyütteseinek felujitási munkálatai céljából Nyugat-Berlinben tartózkodott. Olaszország Dr. KOVÁCS FERENC egyetemi docens /Elektronikus Eszközök tsz./ V.25-29. között a Mikroelektronika Vállalat kiküldetésében nemzetközi elektronikai kiállításon vett részt Milanóban. Dr. SZABÓ IMRE egyetemi tanár, intézeti igazgató és Dr. IMRE LÁSZLÓ egyetemi docens, int.igazgatóhelyettes /Hő- és Rendszertechnikai Intézet/ VI.5-12. között a Római La Sapienza Tudományegyetemmel fennálló közös munkatervi megállapodás alapján a szoláris energetika témában folyó kutatások eredményeiről információcsere, valamint naperőmüvei folytatott kísérletek tanulmányozása céljából Rómában tartózkodnak.