Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1985

1985 / 19. szám

14 Czinege Ando r II. éves hallgatót. Tanulmányi munkája kiemelkedő. Közösségi munkáját az ÉKB ta­nulmányi feleiőseként végzi. A kollégium több társadalmi tevé­kenységének aktiv részt vevője volt. Deák Tibo r IV. éves hallgatót. Tanulmányi munkája egyenletesen jó. Közösségi munkáját az IAESTE Magyar Nemzeti Bizottságában megelégedéssel végzi. Sporttábor szervezésében is részt vett. Marth Gábo r III. éves hallgatót. A tankör és egyben az évfolyam érdekvédelmi felelőse, ezen kivül tagja az ÉDJB-nek. Sportversenyek szervezésében is tevé­kenykedett. Részt vett a TDK tevékenységben. Tanulmányi munkája kiemelkedő. Bölcsföldi Lászl ó V. éves hallgatót. Tanulmányi munkája kiemelkedő. Az elmúlt évben mint ÉKB-titkár tevékenykedett. A tavalyi TDK konferencián a számítástechnika szekcióban II. dijat ért el. Tremmel Jáno s III. éves hallgatót. Kimagasló tanulmányi eredménye mellett aktiv közösségi munkát végez. A Digitális technika szakmai-tanulmányi versenyen ered­ményesen szerepelt. Közlekedésmérnöki Karról Dudás Györg y V. éves hallgatót. Tanulmányi munkája mindvégig kiemelkedő volt, évfolyamának magas szakmai tudással rendelkező tagja. Első éves kora óta évfolyamának KISZ-titkáraként eredményesen tevékenykedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom