Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1985

1985 / 6. szám

11 FELHÍVÁS Az 1984/85-ös tanévben megindítottuk a külföldi hallgatók térítéses képzését. Három karon és előkészítő tanfolyamon angol nyelven folyik az oktatás. A térítéses képzés és ennek része a versenyképes angol nyelvű csatorna azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mart jelentős fejlesztési forrássá válhat és elősegítheti a magyar hallgatók oktatását, nevelését és a tudományos munkánkat is. Felhívjuk az egyetem oktatóit és kutatóit, h ogy eg y kérdőív ki­töl tésével és beküldésével jelezzék részvételi szándékukat az angol n yelvű képzésbe n. A felhívás segítségével lehetővé kívánjuk tenni, hogy valamennyi, e tevékenység iránt érdeklődő és ezért áldozat vállalására kész kolléga a képzési feladatok bővülése esetén bekapcsolódhasson e munkába és csak minőségi kritériumok játszhassanak szerepet a feladatok elosztásánál. További célunk, hogy az utánpótlás biztosítása érdekében megtaláljuk azokat a módszereket, amelyekkel elsősorban fiatal kollé­gáinkat hozzásegíthetjük a képzésben való eredményes részvételhez. A befolyó összegek jelentős részét ugyanis azon vállalkozó kedvű és eddig is Ígéretesen tevékenykedő munkatársak szakmai fejlődésének elősegítésére kívánjuk forditani /bel- és külföldi nyelvtanfolyamok, konferenciák, ösztöndíjas utak részbeni finanszírozása, műszerek beszerzése révén/, akikre a későbbiekben az angol nyelvű képzésben számithatunk. A fentiekből következően nemcsak azoknak a kollégáknak a jelent­kezését várjuk, akiknek nyelvtudása már jelenleg is lehetővé teszi a képzésben való részvételt, hanem azokét is, akik vállalják, hogy részben saját költségen, részben egyetemi támogatással megfelelő szinten elsa­játítják az angol nyelvet. A kérdőivek az Oktatási Osztályon /Somogyi Aranka, K.ép.I.em.5/a, tel. 11-22/ szerezhetők be. Ugyanide kérjük eljuttatni a 2 példányban kitöltött kérdőiveket. A jelentkezéseket regisztráljuk és azokra vissza­térünk. * Budapest, 1935. március 1. Dr. Iványi Miklós rektorhelyettes

Next

/
Oldalképek
Tartalom