Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1984
1984 / 5. szám
34 SPORT A klub elnöksége február 27-én ülést tartott. Napirenden szerepel t : tájékoztató a klub 1983. évi célkitűzéseinek megvalósításáról, az 1984. évi feladatok meghatározása, beszámoló az 1983. évi költségvetés teljesítéséről és a klub 1984. évi költségvetése, a klub elnökségének 1984. évi ülésterve. * Az elnökség az előterjesztett tájékoztatót tudomásul vette és a szakosztályoknak az 1984. évre tervezett célkitűzéseit és feladatait elfogadta. Az elnökség elismeréssel állapította meg, hogy 1983-ban a szakosztályok takarékosabban gazdálkodtak és a saját bevételi összegek nagymértékben emelkedtek. Az 1984. évi gazdálkodásban is még nagyobb figyelmet kell fordítani az ez irányú tevékenységnek. A szabadidő szakosztály költségvetését az elnökség reálisnak tartja és megküldi az Egyetemi Sportbizottságnak a tervezett összeg biztosításának érdekében. Az elnökség a javasolt üléstervet elfogadta azzal a kiegészítéssel, hogy novemberi ülésén a Módszertani Bizottságtól tájékoztatást kér felmérés alapján a szakosztályokban sportoló egyetemi hallgatók tanulmányi és szociális helyzetéről. Ákos András a vitorlás szakosztály vezetője munkahelyi elfoglaltsága miatt felmentését kérte. Az elnökség e munkakör ellátására dr.Kiss László egyetemi adjunktust és vezetőségi tagként dr.Orosz László, dr.Szilágyi György, dr.Csikós János, dr.Fábry László és Krénusz Ferenc sporttársakat bízta meg.