Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983
1983 / 20. szám
- 69 SPORT A Klub elnökségének november 15-én megtartott ülésén napirenden a szakosztályok működésének felülvizsgálata szerepelt. Az elnökség megállapította, hogy a szakosztályok működtetéséhez szükséges anyagi alapok megteremtéséhez az egyetem bázisszervi hozzájárulása az elmúlt két évben a BTSH és a Bí.íE közötti megállapodás szerint realizálódott. Az elnökség az egyetem vezetéseinek ezért a kiegyensúlyozott támogatásért köszönetét fejezte ki. A BTSH az állami támogatást a megállapodásnak megfelelően biztositja, de az 1933-as évben bevezetésre került eredményességei, ós a sportágak differenciált támogatósa miatt a korábbi évekhez viszonyítva csökkent a támogatás össze ge. Az itt jelentkező bevételi'hiányt a saját bevételek növe lésével -igyekezett a klub kiegyenliLeni, Tekintettel arra, hogy az elkövetkező két évben a bevételi források terén jelentősebb emelkedés nem várható, az elnökség szükségesnek tartotta, hogy felülvizsgálja a klub ötéves fejlesztési tervét és megállapítsa r szakosztályok reális célkitűzéseit az 1934-35-ös évekre. A feladatok meghatározásánál arra törekedett, hogy az egyetemen rendszeresen sportolni szándékozó hallgatók és dol gozók igényei - a lehetőségektől függően /létesítmény, szervezeti forma stb./ - minél kedvezőbben realizálódjanak. AZ elnökség a szakosztályok 1934-35. évi működtetésére előterjesztett javaslatokat az alábbiakkal egészítette ki: - az atlétikai szakosztály utánpótlás nevelését szűkített formában a Sportiskolái rendszer fenntartásából következő gazdasági előnyök miatt folytatni kell. A sportiskola működtetésével a klub a tagozatos iskolában további fedett létesítményhez jut, AZ utánpótlás foglalkoztatására egyetemi fedett létesítmények nem vehetők igénybe.