Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983
1983 / 20. szám
- 50 November 30-án tartotta évadzáró előadását Csomor Mórta é s Kocsi Lajo s a Népművészet- népi építészet című sorozat keretén belül. Ezen az estén a TULIPÁNOS LÁDA volt a beszélgetés témája. December 3-án és 4-én nagy közönség előtt mutatta be új műsorát az EUROPA KIADÓ együttes, a kollégiumban próbáló egyik amatőr zenekar. Az előadásról filmet készített a Magyar Televízió és a BME Filmkör. December 6-án a kiállitóteremben mutatták be oz AVANTGARD MEGHAL című, saját pályázatukra beérkezett müvek bemutatásra érdemes anyagát. A pályázatra közel 30 művész küldött, illetve hozott alkotást. Szép számmal szerepeltek egyetemi hallgatóink is. Snbőnherz Zoltán Kollégium November 1-én a Politikai Klubban Mizsey Kólmó n /Világgazdasági Kutató Intézet/ előadást tartott A lengyel társadalom és gazdasági válság cimmel. November 8-án bonyolították le o küldöttgyűlést, amelynek keretében az önkormányzat beszámolt az elmúlt mozgalmi év eredményeiről, majd a küldöttek megválasztották az új Központi Kollégiumi Bizottságot. November 12-13-án a régi és új kollégiumi vezetőség tagjai - a nevelőtanárokkal közösen - Salgótarjánban táborozva vitatták meg a következő időszak feladatait. November 14-én a kollégiumi Politikai Klub vendége, Csaba Lászl ó a szocialista országok gazdaságpolitikájáról és a KGST szerepéről beszélt.