Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983

1983 / 19. szám

- 34 ­November 17-én a Münnich klubban dr. Fekete Gyul a tartott előadást "Az áremelkedések hatása a fiatalok életmódjára" cimmel. /Az "R" klub Szociológiai körrel közös rendezvény/. November 21-én került sor a szakok közötti hagyományos szakmai vetélkedőre, amelyet a Géptervező—műszertechnika Szak csapata nyert meg. A zsűri elnöke dr.Artinger István egyetemi tanár, dékánhelyettes volt. November 21-23. között kerültek megrendezésre az éves beszámoló szokgyülések, továbbá a külföldieket tömöritő Barátság Klub gyűlése. Értékelték az elmúlt évi munkát, és megválasztották az új vezetőségeket. Az Épitészmérnöki Ka r november 15-én rendezte meg a Kari Szakmai Napot. Ennek keretében délelőtt a TDK konferencia szekció előadásait tartották. Délután dr.Ábrahám Kálmán épitésügyi és városfejlesztési miniszter tartott előadást - melynek keretében tájékoztatást adott a Kar oktatóinak és érdeklődő hallgatóinak - az épitésügy jelenlegi hely­zetéről . Az Épitészmérnöki Kar Tanács a november 18-i ülésén tárgyalta: - javaslat az 1984. februárjában induló új szakmérnöki szakok tantervére; az ismétlődő szakok tantervmódosí­tására. Az 1985. februárjában inditandó új szakmérnöki szakok oktatási célkitűzései.

Next

/
Oldalképek
Tartalom