Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1982

1982 / 11. szám

- 12 ­2.3 Az Egyetemi Tanács ugy rendelkezik, hogy a 111/1932. számú MM utasitásban előirt uj egyetemi belső utasitás kidolgozására a tudományos rektorhelyettes vezetésével bizottságot kell létrehozni. A bizottság első lépésként készitsen olyan tervezetet, amely a rendelkezésre álló , rövid időnek megfelelő részletességgel tárgyalja a széles­kürti megvitatást kívánó lényeges kérdéseket. A tervezetet megvitatás, illetve véleményezés céljából meg kell külde­ni a karok, a KOE és az egyetemi társadalmi szervek ve­zetőinek. 2.4 Az Egyetemi Tanács fontosnak tartja, hogy a bizottság az adott jogszabályi keretek között olyan belső szabályozás kialakítására törekedjék, amely elősegíti az OTTKT-ban, az OKKFT-ban, a kutatási fő­irányokbon és célprogramokban megfogalmazott felada­tok vállalását; az országos célok szem előtt tartása mellett ösztönöz a termék-szerkezet átalakítására, uj anyagok,techno­lógiák kifejlesztésére irányuló megbízások előtérbe helyezésére; célszerűvé teszi, illetve elősegíti a hallgatók nagyobb mértékű bevonását a szerződéses munkákba és az ebben rejlő oktatási-nevelési lehetőségek fokozottabb kihasz­nálását. 2.5 Az Egyetemi Tanács ugy foglal állást, hogy miután a ­szerződéses munkák végzéséért fizetett jutalomnak az a része is nyugdíjjárulék alá esik, amely rész a fennálló rendelkezések szerint a nyugdijalaphoz nem vehető figye­lembe / szükséges, hogy az Egyetem olyan értelmű felter­jesztéssel forduljon a Művelődési Minisztériumhoz, határid ő: 1982. junius 30. Felelő s: a tudományos rektorhelyettes

Next

/
Oldalképek
Tartalom