Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1981

1981 / 1. szám

- 27 ­Tájékoztató a felsőoktatás helyzetére és fejlesztésére vonatkozó politikai bizottsági és minisztertanácsi határozatokról Az MSzMP Politikai Bizottsága ez óv februárjában megtárgyal­ta a felsőoktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól készült előterjesztést. A 2 éves elemző munkára épülő elő­terjesztés elfogadva a Politikai Bizottság határozatot hozott • az ezredfordulóig szóló fejlesztési terv kidolgozására, a felső­oktatás távlati fejlesztésének irányelveire, megjelölve a folya­matos és rövid távon elvégzendő, tehát már most időszerű főbb fejlesztési feladatokat is. A Politikai Bizottság határozata és az ennek alapján június 19-én hozott minisztertanácsi határozat folytán az intézményekre, így Egyetemünkre is nagy feladatok várnak a soron következő és a későbbi tanévekben. A feladatokra való felkészülés, illetve fel­készítés szándókával ismertetjük a szóban forgó határozatokat és a végrehajtásra vonatkozó minisztériumi rendelkezés alapján már folyamatban lévő egyetemi előkészületeket. A június 19-i minisztertanácsi határozat rögzítette a felső­ok ta tá s továbbfejlesztésével kapcsolatos állami feladatokat, a felsőoktatási intézményeket felügyelő tárcák, valamint az intézmények tennivalóinak kereteit és irányelveit. A határozat 1983« december 31-i határidővel távlati, az ezred­fordulóig tartó komplex fejlesztési terv kidolgozását irja elő, elkészítése a központi kormányszervek feladata. A terv kimunká­lásánál figyelembe veendő irányelvekben világosan kifejeződik, hogy a cél hazánk egész felsőoktatásának átfogó fejlesztése. Az irányelvek többek között kimondják a következőket: - a felsőoktatási rendszert úgy kell átalakítani, hogy a folyamatosságot megőrizve, gyakori átszervezések nélkül, ugyanaltkor következetesen ós rugalmasan legyen képes alkal­mazkodni a társadalom, a népgazdaság változó szükségleteihez, s egyszersmind eredményesen szolgálja a politikailag elköte­lezett, társadalmilag előre mutató értékrendszert magáénak valló, magas szakmai színvonalú szocialista értelmiség kép­zését,

Next

/
Oldalképek
Tartalom