Batalka Krisztina: A Műegyetem az első világháborúban - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 6. (Budapest, 2020)

1. A MŰEGYETEM POLGÁRAI ÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ

A Műegyetem az első világháborúban mérnöki Osztály adjunktusa 1915-ben, öccse, István mérnökhallgatóként 1916 augusztusában esett el (harmadik testvérük is a fronton volt, nevéről és sorsáról nem volt fellelhető adat). Raj Lászlót mint a Műegyetem „egyik legszebb reményekre jogosító adjunktusát” búcsúztatták, temetésén az intézmény képviseletében ifjabb Szily Kálmán professzor mondott beszé­det.133 A Műegyetem hallgatója és így hősi halottja volt Hazai Béla is, aki Hazai Samunak, az első zsidó katonatisztek egyikének, 1910-1917 között honvédelmi miniszternek fia volt.134 Szintén zsidó műegyetemi hősi halott Szírt Oszkár tanársegéd, aki három testvérével együtt harcolt a fronton és 1915 júliusában Galíciában esett el.135 Az elsők mellett érdemes megemlíteni az egyik utolsó hősi halott műegyetemi polgárt is: középgulácsi Péczely Aladár mérnökhallgató éle­tének 26., hadba vonulásának negyedik évében, 1918. október 17-én spa­(BMEL VIII. 104/f. XX. kötet 13. lapszám, ill. BMEL XV. 100. Bernauer Marcell szol­gálati és minősítési táblája). A 11. számú tábori tüzérezred tartalékos hadnagya, a Signum Laudis tulajdonosa 1915. május 19-én a galíciai Lisowice község körül vívott harcokban halt meg. Ideiglenes sírjából, a falu templomkertjéből családja hazahozat­ta és július 22-én a rákoskeresztúri izraelita temetőben végső nyugalomra helyezték (Budapesti Hírlap 1915. július 22.). Öccse, Izidor (sz. 1893, Budapest) a Mérnöki Szakosztályba iratkozott be 1911-ben, majd átiratkozott a gépészekhez, ám oklevelet már nem szerzett (BMEL VIII. 103/f, XXIV. kötet 221. lapszám). Asszisztensként dolgozott az egyetemen, amikor Stryj mellett elesett, már két kitüntetés birtokosaként. A testvérek édesapja Bernauer Izi­dor, a Fővárosi Gázművek műszaki igazgatója volt. 133 Raj László (sz. 1892) előbb a déli harctéren, majd az északi harcokban állt helyt, és szerzett vitézségi érmet. A Lemberg melletti csatamezőn ágyúja mellett halt meg 1915. június 25-én a 4. nehéz tarackezred tartalékos hadapródjaként (BMEL VIII. 104/f. XX. kötet 152. lapszám, Magyar Könyvszemle 1915/3-4. sz., Építő Ipar-Építő Művészet 1915. július 18., Egyetemi Lapok 1915. augusztus 31., BMEL VIII. 3/b. RT 1915. augusztus 16-i ülés, 2. napirendi pont). Raj István (sz. 1894) 1912-ben kezdte meg építészmérnöki tanulmányait (BMEL VIII. 105/f. F. kötet 61. lapszám). Tehetséges festő is volt. A kis ezüst vitézségi érem­mel és porosz katonai érdemrenddel kitüntetett tüzér zászlós golyótalálattól esett el Horodisce-ben 1916. augusztus 6-án (Építő Ipar-Építő Művészet 1916. augusztus 20., Egyetemi Lapok 1916. október 6., Budapesti Hírlap 1916. augusztus 15.). 134 Hazai Béla (sz. 1893) 1914 augusztusában vonult be, az albán fronton halt meg légicsatában, 4 angol repülővel vívott küzdelem során 1918. szeptember 30-án (BMEL VIII. 3/b. RT 1918.december 19-i ülés, Pesti Napló 1918. október 3.) 135 BMEL VIII. 3/b, RT 1915. november 16-i ülés, 2. napirendi pont, illetve A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma 108. A család hazafias elkötelezettségét jól mutatja, hogy Szirt Oszkár nagyapja még az 1848/49-es szabadságharcban veszítette el egyik kezét (RÓBERT 49-50). 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom